2012-06-04 16:47:25

„A lelkipásztori élet három csodás napja volt” – a szentszéki szóvivő a pápa öröméről


Másfél-két millió ember vett részt Milánóban a Szentatya által vezetett programokon a Családok VII. Világtalálkozóján péntektől vasárnapig – nyilatkozta P. Federico Lombardi, a Vatikáni Sajtóterem igazgatója az újságíróknak tartott tájékoztató során vasárnap délután. Külön kiemelte a pápa nagy örömét a lelkipásztori élet csodás három napja miatt, illetve a családok által számára közvetített szeretetért a Tanúságtételek ünnepén szombat este és a vasárnapi szentmise végén. Ahogy Milánó prefektusa is megerősítette, hogy minden nagyon jól sikerült a szervezés, a biztonság és a programok terén, nem volt sürgősségi helyzet a többnapos rendezvényen.

P. Lombardi említést tett arról a rövid találkozóról, amelyre szombaton került sor a pápa és Carlo Maria Martini bíboros között. Az egyház ma élő két nagy személyisége közötti spirituális szolidaritás kifejezésének alkalma volt a tízperces találkozó. Martini bíboros egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy szabadon társalogjon. Egy pap munkatársa segítette őt a beszélgetés során.

Milánótól való búcsúzása előtt a Szentatya ebéden vett részt az érsekségen a családok képviselőivel, akik között egy bagdadi, kinshasai, mexikóvárosi, spanyol, ausztrál, milánói és egy philadelphiai család volt jelen.

Újságírók kérdésére, hogy a pápa esetleg ellátogat-e a földrengés sújtotta olasz térségbe, a szentszéki szóvivő elmondta: jelenleg nem szerepel a programjai között, de megvizsgálják ennek lehetőségét.

A Szentatya szombaton este a Tanúságtételek ünnepén felvetette a világ plébániái között a szolidaritás jegyében történő testvérvárosi kapcsolat kialakításának gondolatát. Erre vonatkozóan Milánó bíboros érseke azt nyilatkozta, hogy tanulmányozni fogják ennek megvalósítását a Család-Munka Alapon belül. Ezt a kezdeményezést Dionigi Tettamanzi bíboros 2009-ben indította el és a jelenlegi milánói érsek, Angelo Scola bíboros megerősítette.

Majd az újságírók a „La Repubblica” olasz napilapban megjelent újabb kiszivárogtatott vatikáni dokumentumokról kérdezték a szentszéki szóvivőt. P. Lombardi kijelentette, hogy nem lepte meg az eset, nem is tartja újdonságnak és elképzelhető újabb dokumentumok megjelentetése. A dokumentumok tulajdonosának lépéseit kommunikációs stratégiának nevezte, amelyet arra használ fel, hogy ébren tartsa az érdeklődést a téma iránt és bizonyítsa, hogy más dokumentumok is tulajdonában vannak.

(sv)







All the contents on this site are copyrighted ©.