2012-05-31 16:18:27

A jeruzsálemi latin pátriárkátus felhívást intéz Szíriáért: imádkozzunk!


A Hulában történtek nagy tragédiát jelentenek – nyilatkozta William Shomali jeruzsálemi segédpüspök. A mészárlást a Szíriában uralkodó népirtási kísérlet megerősítésének nevezte. A latin pátriárkátus nevében Shomali püspök szomorúságának és aggodalmának ad hangot a honfitársaik által meggyilkolt ártatlan áldozatok miatt. A szentföldi keresztények részt vesznek a szíriai nép fájdalmában – olvasható a pátriárkátus honlapján (www.lpj.org). Egyben intenzív imára való felhívást intéz a világhoz. A jelenlegi helyzetben a diplomáciai erőfeszítések kudarcot vallottak. Természetfeletti erőre van szükség, ami Istentől jöhet. Imádkozzunk tehát – kéri William Shomali jeruzsálemi segédpüspök.

A Szíria nyugati részén dúló konfliktus elől menekülő családok az aleppói Szent Vartan kolostorban találtak menedékre, amely a jezsuiták kezelésében áll. Az örmény szentről elnevezett intézmény száz éve örmény kisebbség iskolája volt, majd az örmény menekültek befogadására szolgált. 2008-ban a Jezsuita Menekült Szolgálat (JRS) által a jezsuiták felújították és a menekültek befogadására szolgáló központot létesítettek. Elsősorban iraki menekültek és szegény szíriai családok gyermekei ellátásával foglalkoztak. Jelenleg menekültek és rászorulók befogadására szolgál vallási, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül.

Az UNICEF legújabb adatai szerint a szíriai menekültek száma 54 ezerre tehető Jordániában, Libanonban, Irakban és Törökországban. 50%-uk gyermek, akik abbahagyták az iskolát. Szenvednek a szegénységtől és a menekülés okozta traumától.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.