Normatíva az állítólagos jelenések és kinyilatkoztatások helyes megkülönböztetéséhez

A Hittani Kongregáció ezekben a napokban tette közzé vatikáni honlapján (www.vatican.va) a dokumentumot, amelyet a dikasztérium már 1978-ban latin nyelven kibocsátott Isten Szolgája, VI. Pál pápa jóváhagyásával. A szabályzatot, amelyet a dikasztérium akkori prefektusa, a horvát Franjo Šeper bíboros írt alá, akkor elküldték a világ összes püspökének, azonban nem tárták a nyilvánosság elé, mivel ezek a szabályok elsődlegesen a helyi egyházak főpásztorait érintik.

Most az eredeti latinon túl, közzétették a normatíva hivatalos fordítását is öt nyelven; azaz angolul, franciául, németül, olaszul és spanyolul. A Hittani Kongregáció hangsúlyozza: az egyház számára fontos feladat, hogy felismerje valódiak-e az állítólagos jelenések, amelyeknek természetfeletti eredetet tulajdonítanak.

A dokumentumhoz William Levada bíboros, a dikasztérium prefektusa írt előszót. Ebben emlékeztet XVI. Benedek pápa 2010-ben közzétett „Verbum Domini” k. szinódus utáni apostoli buzdítására. Ebben a Szentatya hangsúlyozza azt a különbséget, ami az egyedüli, egyetemes kinyilatkoztatás, vagyis Isten Szava és a magánkinyilatkoztatások között fenn áll. Isten Szavában hinnünk kell, míg a magánkinyilatkoztatások csak akkor valódiak és hihetők, ha Krisztus és Kinyilatkoztatása felé irányulnak. A magánkinyilatkoztatás tehát segítség a hit számára. Egyházi jóváhagyása alapvetően azt jelenti, hogy nem áll szemben a hittel és a hívek a megfelelő óvatossággal csatlakozhatnak hozzá. Hozzásegíthet ahhoz, hogy jobban megéljük napjainkban az evangéliumot, tehát nem kell elhanyagolni, de nem kötelező meríteni belőle. Minden esetben jelentsen táplálékot a hit, a remény és a szeretet számára.

Az 1978-ban jóváhagyott normatíva, amelyet a Hittani Kongregáció 1974-es évi plenáris ülésén fogalmazott meg, különbséget tesz a jelenség megítéléséhez szükséges pozitív és negatív kritériumok között. A pozitív szempontok közé tartozik a jelenés erkölcsi bizonyossága vagy legalább nagyfokú valószínűsége, a „látnok” pszichikai kiegyensúlyozottsága és becsületes élete. A negatív kritériumok kategóriájába sorolhatók az Istennek tulajdonított tanbeli tévedések, a meggazdagodásra való törekvés, pszichés betegség, erkölcstelen tettek.

A jelenések valódiságának megítélése elsősorban a helyi püspököt illeti meg. Az ő feladata, hogy haladéktalanul tájékozódjon az eseményről és arról adatokat gyűjtsön. Az ország püspöki konferenciája és a Hittani Kongregáció ezt követően lépnek közbe a helyi püspök vagy hívek csoportjának kérésére. E kérésnek azonban nem lehetnek gyanús indítékai, mint például az a szándék, hogy a helyi ordináriust jogos döntése megváltoztatására késztessék, vagy egyházi elismerésben részesítsenek egy szektás csoportot.

Itt emlékeztetünk Angelo Amato bíboros interjújára, amelyet 2008. július 9-én adott az Avvenire c. olasz katolikus napilapnak. A bíboros – akkor még csak érsek – abban az időszakban a Hittani Kongregáció titkári tisztségét töltötte be. A főpásztor az interjúban kifejtette: az 1978-ban közzétett dokumentum ma is érvényes. A helyes megkülönböztetés „discernimento” eljárás lefolytatása végén az egyházi hatóság állásfoglalása pusztán kétféle lehet.

Amennyiben jóváhagyja a jelenés valódiságát, akkor a formula a következő: „constat de supernaturalitate”. Amennyiben azonban áljelenségről van szó, a Hittani Kongregáció döntése: ’non constat de supernaturalitate”. A normatíva tehát pusztán a „constat de” és a „non constat de” fennállásának lehetőségét ismeri el – azaz vagy valódi, vagy hamis jelenésről van szó.


(vm)