„Bábel tornyától Pünkösdig” – P. Federico Lombardi eheti Octava Dies jegyzete

A római bíborosokhoz intézett hétfői rövid beszédében a Szentatya az egyház küzdelmeiről beszélt. Az „Ecclesia militans”, vagyis a küzdő egyház – ahogy egykor nevezték – a jóért folytatott harcot jelenti a rossz ellen; rossz, amely olykor egyértelműen erőszakos és zsarnoki formában, máskor pedig alattomosan a jó álarcába bújva mutatkozik meg. A pápa Szent Ágostont idézve a küzdelem belső dimenzióit, mint két szeretet közti választási lehetőséget mutatta be: az önszeretet, amely az Istenről való megfeledkezést eredmányez, és Isten szeretete, amely az önmagunkról való megfeledkezéshez vezet.

Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatainak egyik döntő mozzanata különböző képekkel állítja elénk ugyanazt a tényt: választanunk kell, hogy a birtoklásvágy vagy Jézus zászlaja alatt harcolunk. Az elsőnél a gazdagság keresése, a becstelenség, a büszkeség és a többi bűn nevében toboroznak, míg Jézus zászlaja alatt a spirituális és anyagi szegénység szeretete, a megaláztatások, az alázat és az összes többi erény jegyében gyűlnek össze. Világosan látszik a különbség? Aktuális a megállapítás, nem igaz?

Szent Ignác szerint az első választás irányába csalfa lelkek csalogatnak, akik boldogságot ígérnek, de valójában csak csapdákat és akadályokat állítanak utunkba rabszolgává változtatva bennünket. A másik irányba – a jó irányába – Jézus „barátai és szolgálói” hívnak minket, akik lelki és evangéliumi ítélőképességgel bíró mesterek. A pápa is beszélt „jó barátokról”, akik elkísérnek bennünket és segítenek minket az Úr melletti harc során. Kérjük mindannyian a józan ítélőképesség, a vigasztalás és az állhatatosság lelkületének ajándékát korunk „sötét éjszakáinak” idejére is, hogy a bábeli zűrzavarból, amely egyre inkább csapdát állít a társadalomnak és az egyháznak, képesek legyünk a Pünkösdi szeretetközösség és párbeszéd útjára lépni.

(hh)