2012-05-25 15:31:35

Felavatták Rómában a Francigena zarándokútról érkezők új befogadó központját


A „Via Francigena” az angliai Canterbury-ből kiinduló zarándokút, amely az itáliai városokat az egykori Frank birodalommal, a mai Franciaország területével kapcsolja össze. Az erről az útról érkező zarándokok fogadására új központot avattak fel május 24-én, csütörtökön Rómában, a firenzeiek nemzeti templomában, a Keresztelő Szent János bazilikában.

A központ megnyitását ünnepélyes szertartás előzte meg: Szent Mária Magdolna értékes csontereklyéjét a bazilika múzeumából átvitték a templomban erre a célra kialakított kápolnába. „Ezzel a szertartással visszatértünk a múltba” – olvashatjuk a „Zarándoklatok Római Műve” által kiadott tájékoztatóban. Évszázadokon át ugyanis a Rómába érkező zarándokok, mielőtt felkeresték volna Szent Péter sírját, legutolsó ereklyeként a közeli Szent Angyal hídnál lévő kis kápolnában leróhatták tiszteletüket Szent Mária Magdolna lábereklyéje előtt.

Bűnbánó Magdolna volt az első, aki belépett a feltámadt Krisztus sírboltjába. A lábereklyét egy művészi relikviatartó őrzi, amelynek alapzata Benvenuto Cellini műhelyéből származik, míg a rajta nyugvó ezüstbevonatú lábfejet a XVII. században római kézműves készítette.

A feledésbe merült értékes ereklyére 2000-ben bukkantak rá a firenzeiek római templomában, amelynek múzeumában 2001-ben ismét kiállították. Most a kápolnába történt áthelyezése után újból betölti eredeti szerepét: a zarándokok leróhatják előtte tiszteletüket mielőtt belépnének a vatikáni Szent Péter bazilikába, hogy az Apostolfejedelem sírjánál imádkozzanak.

A szertartást eredetileg Carlo Caffarra bolognai bíboros érsek mutatta volna be, aki május 5-én az országos Mindszenty zarándoklat alkalmából Esztergomban Erdő Péter bíboros prímás által bemutatott szentmise szónoka volt. Caffarra bíboros azonban, miután Rómában részt vett az olasz püspöki konferencia tavaszi plenáris ülésén, azonnal visszatért a földrengés által súlyos károkat szenvedett egyházmegyéjébe, hogy hívei mellett legyen.

Az ereklyeátvitel ünnepélyes szertartását vesperás előzte meg, majd fiatal zeneművészek Bach és Vivaldi műveiből adtak koncertet. A szertartáson szétosztott szentképeken, amely Mária Magdolna ereklyetartóját ábrázolja Canterbury Szent Anzelm püspök (1033–1109), Anglia prímásának imája olvasható:
„Ó, szent Mária Magdolna, te oly sok könnyet hullatva jutottál el Krisztushoz, az irgalmasság forrásához. Krisztus által igazultál meg, ő vigasztalt meg téged keserű fájdalmadban. Eszközöld ki számomra az alázatosság könnyeit, az égi haza iránti vágyat. Meríts számomra az irgalmasság forrásából, irányítsd felém folyamát, hogy megöntözze pusztaságomat. Számodra nem lesz nehéz, hogy elnyerd azt, amit akarsz édes Jézusodtól, barátodtól, aki él és uralkodik mindörökkön örökké”.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.