„Istenkeresők – a Bölcsesség útjai” – P. Heinrich Pfeiffer SJ előadása Rómában

A Pápai Gergely Egyetem új kezdeményezése az a hitnek és kultúrának szentelt új központ, amely a chilei szent jezsuita atya, Alberto Hurtado nevét viseli. Idén az „Istenkeresők – a Bölcsesség útjai” téma jegyében a tanév második felében csütörtökönként neves jezsuita professzorok és szakértők tartottak előadást az Istenhez való közeledés, megismerés különböző útjairól. Érzékeink, így a hallás, a látás, a képzelet mindi-mind segíthetnek Teremtőnk egyre mélyebb megismerésében, a Vele való kapcsolat elmélyítésében. E sorozat keretében került sor május 17-én a német teológus, művészettörténész jezsuita, Heinrich Pfeiffer előadására is, aki a „látható útról”, vagyis a képzőművészet jelentőségéről fejtette ki gondolatait. Pfeiffer atya az egyházi művészettörténet egyik legismertebb szakértője, akinek nevéhez fűződik többek között a Sixtusi kápolna ikonográfiája, valamint a Manopellói Jézus Arc és a Torinói Lepel tanulmányozása.

Isten kereséséhez fejlesztenünk kell szemeinket, hogy meglássuk, felismerjük Őt életünkben – kezdte előadását a német jezsuita professzor. A természetet szemlélve számos helyen megtapasztalhatjuk a végtelen jelentését, elég csak a tengerre vagy a magas hegyekre felfigyelnünk: a tenger horizontja, amely egybeolvad az éggel, a magas hegycsúcsok, amelyek szintén az égig, a felhők fölé viszik tekintetünket. A természet csodálatos mivolta tehát képes elvezetni bennünket a végtelen megérzéséhez, elképzeléséhez. Az ember ezt a tapasztalatát, amely a teremtő mivoltával kapcsolatos, a művészet által próbálja saját maga is megjeleníteni. Erről évezredek remekművei tanúskodnak nekünk. Ilyen például az ókori görög művészet, építészet alkotása, a Parthenón – hozta példakánt Pfeiffer atya. Magunk elé képzelve látjuk a hatalmas oszlopokat, amelyek körbeveszik a szentélyt, a kultuszhely közepén tisztelt istenséget.

Ez az elképzelés a keresztény építészetben is megjelenik, de kívülről a templom belsejébe kerül. Képzeljünk csak el egy ókeresztény templomot, amelynek főhajóját hatalmas oszlopok díszítik egyenesen a szentély felé vezetve bennünket – magyarázta Pfeiffer professzor. Hosszú sorban álló oszlopok, amelyek az Oltáriszentséget őrző tabernákulum felé irányítanak. A templom főhajóján vezető út a keresztény ember jelképes útjává válik, amely az élet valódi értelme, végső célja, vagyis Isten felé vezet. Ez az élet egyetlen értelme, ez a kereszténység újdonsága – hangoztatta Pfeiffer atya.

A keresztény művészettörténet hosszú évszázadainak emlékei közül a német professzor kiemelte a neves jezsuita festő Andrea Pozzo művészetét, akinek a nevéhez fűződik többek között a római Szent Ignác templom mennyezetfreskóinak megfestése is. Pozzo egyik jellegzetessége a háromdimenziós festészet, amellyel pl. egy templom mennyezetén freskóival megnyitja a néző tekintetét a végtelen ég, Isten felé teljesen átformálva a valóságot. Az elképzelés mögött a „Huszonnégy filozófus könyve” (Liber XXIV philosophorum) áll: ebben Istent egy végtelen szférához hasonlítják, amelynek középpontja mindenütt ott van. Az Andrea Pozzo által átalakított templom tehát a végtelen Istent állítja elénk, ezért is érezzük magunkat az Ő Házában. A valódi művész, mint Andrea Pozzo, képes új nyelvezetet teremteni és ezáltal bemutatni a valóságot, amely ebben az esetben a festészetben jelenik meg, és amely természetesen egyaránt érvényes a zenére, a költészetre és egyéb művészeti ágakra – hangsúlyozta Pfeiffer atya. A művészet pedig nem más, mint ég és föld egyesülése, hasonlóan ahhoz az érzéshez, amelyet a tengert szemlélve élünk át, ahogyan az a horizonton eggyé válik az éggel – magyarázta P. Heinrich W. Pfeiffer jezsuita professzor a római Pápai Gergely Egyetem Alberto Hurtado központja előadássorozatának keretében.

(hh)