Kövessétek az önajándékozás logikáját – XVI. Benedek beszéde három olasz keresztény
mozgalom képviselőihez
A Kulturális Elkötelezettség Egyházi Mozgalma (MEIC) idén ünnepli alapításának 80.,
a Nemzetközi Önkéntes Szolgálat Keresztény Szervezeteinek Föderációja (FOCSIV) és
a Keresztény Dolgozók Mozgalma pedig 40. évfordulóját. A jubileum alkalmából a Szentatya
szombaton délben fogadta e szervezetek képviselőit, közel nyolcezer személyt a vatikáni
VI. Pál kihallgatási teremben.
Hozzájuk intézett beszédében a kultúra, az
önkéntesség és a munka kapcsolatáról szólt. Ezek felbonthatatlan egységet alkotnak
a katolikus hívő mindennapi tevékenységében, aki nemcsak a magán, hanem a közéleti
szférában is ki akarja fejezni Krisztushoz és egyházához tartozását. A kultúra, az
önkéntesség és a munka területét összekapcsolja az önajándékozás. A kulturális tevékenység,
elsősorban az iskolai és egyetemi oktatás szintjén, nem korlátozódik pusztán a technikai
és az elméleti fogalmak átadására, hanem magába foglalja az önajándékozást szóban
és a példaadás által. Az önkéntesség helyettesíthetetlen forrása a társadalomnak.
Nemcsak javak átadását jelenti másoknak, hanem a konkrét segítség által önmagunk átadását
a rászorulóknak. A munka pedig nemcsak az egyéni profitszerzés eszköze, hanem olyan
tevékenység, amelyben kifejezzük képességeinket a szolgálat lelkületén keresztül szakmai
tevékenységünkben akár a fizikai, a mezőgazdasági, a tudományos vagy más jellegű munka
terén.
Mindezen túl a keresztények minden cselekedetét át kell, hogy hassa
a szeretet – mutatott rá a pápa. Ez annyit jelent, hogy megtanulunk Krisztus szemével
látni, és másoknak jóval többet adni a szükséges materiális dolgoknál. Megajándékozzuk
őket egy tekintettel, egy szeretetgesztussal, amelyre szükségük van. Ez az Istentől
származó szeretetből fakad, mert először Ő szeretett bennünket. Az önátadás logikáját
alkalmazzátok, és erről tegyetek tanúságot – kérte a Szentatya az olasz keresztény
mozgalmak képviselőitől. Áldozzátok időtöket, képességeiteket, ismereteiteket és szakmai
felkészültségeteket, vagyis egyszóval figyelmeteket másoknak, anélkül, hogy viszonzást
várnátok érte. Ezáltal nemcsak jót tesztek másoknak, hanem felfedezitek a Krisztus
logikája szerinti boldogságot, aki teljesen másoknak ajándékozta önmagát – hangsúlyozta
XVI. Benedek.
A család az első hely, ahol megtapasztaljuk az ingyenes szeretetet.
Ha ez nem történik meg, a család válságba kerül. A feltétel nélküli önajándékozás
a másik java érdekében alapvetően nevelő jellegű tapasztalat ahhoz, hogy megtanuljunk
keresztényként élni a kultúra, az önkéntesség és a munka viszonylatában is. Ahhoz,
hogy valódi igazságosság működjön, szükséges az a kis többlet, amit csak az ingyenesség
és a szolidaritás adhat meg – utalt a pápa a Caritas in Veritate k. enciklikájában
megfogalmazottakra.
Beszéde végén arra hívta a szervezetek képviselőit, hogy
kitartóan folytassák munkájukat mások érdekében. Ennek a tevékenységnek része az is,
hogy rá kell mutatni az igazságtalanságokra és tanúságot kell tenni azokról az értékekről,
amelyekre a személy méltósága épül, előmozdítva a szolidaritás formáit a közjó érdekében.