„Názáreti Mária” – a Szentatya szavai a tévéfilmről
XVI. Benedek pápa május 16-án délután fél 6-kor az Apostoli Palota Kelemen-termében
megtekintette a „Názáreti Mária” című új tévéfilmet, amely az olasz, német és spanyol
televízió együttműködéséből jött létre. A Szentatya a filmet követően köszönő szavakat
mondott kifejezve elismerését az alkotásért. Nem egyszerű dolog egy anya életét bemutatni
– magyarázta a pápa –, s talán még nehezebb, ha Jézus, vagyis az emberré lett Isten
Fiának anyjáról van szó.
A Názáreti Mária c. film három nőalak életét mutatja
be párhuzamosan, akik életük során teljesen eltérő döntéseket hoztak. Heródiás (Salomé
anyja) zárkózott életet él, nem képes felemelni tekintetét és felismerni az isteni
jeleket, a rossz hatása alatt marad. Mária Magdolna élete összetettebb. Először kedvez
neki a könnyű élet lehetősége, több eszközt is felhasznál céljai elérésére mindaddig,
amíg ítéletben nem részesül. Ekkor találkozik Jézussal, aki megnyitja szívét és életét
teljes mértékben megváltoztatja.
A film középpontjában azonban a Názáreti
Mária áll. Benne fedezhetjük fel azt a gazdag élettörténetet, amelyet az Istennek
szóló „Íme, itt vagyok” kifejezésben lehet összefoglalni. Mária olyan édesanya, aki
mindig vágyakozott fia után, de ennek ellenére tudta azt, hogy nem a sajátja, hanem
Istené. Akkora szeretettel van Jézus iránt, hogy képes elfogadni a rá váró küldetést.
Élete az Istennek szóló „Íme, itt vagyok” ismétlése az angyali üdvözlettől
Jézus kereszthaláláig – magyarázta Benedek pápa. Az életet más és más elképzelések
vezetik, így az egoizmus, a bezárkózás, vagy éppen Isten hívása. A Názáreti Mária
„igent” mondott Istennek, amelyet még a fia elvesztésekor érzett fájdalmában is megerősített.
Az isteni akarat teljesítése által rátalált a teljes boldogságra.