2012-05-14 12:35:23

„Péter utóda ellátogat Szent Donáthoz” – a Szentatya lelkipásztori útja az olaszországi Arezzóba


XVI. Benedek pápa május 13-án, vasárnap reggel 8 órakor indult a Vatikánból helikopterrel, amellyel megkezdte a toszkán város, Arezzo, majd a neves ferences kegyhely, La Verna, végül pedig Sansepolcro városának szóló lelkipásztori látogatását. A Szentatya délelőtt 10 órakor ünnepi szentmisét mutatott be Arezzo „Il Prato” elnevezésű parkjában, majd délben Regina Caeli imádságot mondott. Ezt követően magánlátogatást tett a város székesegyházában az Arezzói Szent Donát vértanú püspök tiszteletére szentelt kápolnában.

„Péter utóda ellátogat Szent Donáthoz” – hangzott a pápai út mottója. A Szentatya imát mondott Arezzo-Cortona-Sansepolcro egyházmegyéjének jövőéért és a híveket pedig közösségi tapasztalataik elmélyítésére hívta. Arezzói Szent Donát vértanú püspök, Szent Romuald kamalduli szerzetes és a stigmatizált Szent Ferenc személyében és példájában fejeződik ki e toszkán helyi egyház küldetése, amely hosszú idők óta arra törekszik, hogy elvezesse Jézushoz mindazokat, akik még nem ismerik Őt. Szent Donát nyomán, aki világosságot hozott a vak nőnek, majd pedig a kamalduli szerzetesek által, akik évszázadokon át meghatározták jelenlétükkel a helyi egyház életét elősegítve az evangelizációt. Végül pedig Assisi Szent Ferenc, aki La Verna-ba ment élete utolsó idején, arra tanítja az Arezzo-Cortona-Sansepolcro-i híveket, hogy nem elegendő csakis Krisztus követése, hanem példája szerint kell élni a személyes és a közösségi életet.

XVI. Benedek pápa az Arezzóban bemutatott szentmisét és a székesegyházban tett magánlátogatását követően együtt ebédelt az egyházmegye főpásztoraival a város püspökségén.

A Szentatya délutáni programja a kedvezőtlen időjárási feltételek miatt megváltozott, így a pápa nem látogatott el La Verna-ba. A ferences kegyhely arról híres, miszerint Assisi Szent Ferenc 1224. szeptember 17-én itt kapta meg stigmáit. Ebben az évben Ferenc szokásához híven visszavonult arra helyre, ahol a kegyhely található, hogy hosszasan imádkozzon, elmélkedjen a természet csendjében. Azt kérte Istentől, hogy teljes lényével részt vehessen Krisztus szenvedésében, a szeretet és a fájdalom misztériumában. Az Úr meghallgatta Ferencet és válaszul szenvedésének jeleit jelenítette meg rajta. Ferenc ezáltal külsőleg is Krisztus képmásává vált, mivel szívében és életmódjában már hozzá hasonult.

XVI. Benedek pápa Arezzóból Sansepolcróba, utazásának végső színhelyére ment, ahol a város polgármestere és a helyi plébános fogadta. Negyed 8-kor magánlátogatást tett a város társszékesegyházában, majd találkozott a helyi lakossággal, akiket beszéddel köszöntött. A város alapításának története a Szentföldről hazatérő két szent zarándok (Arkanusz és Egidiusz) nevéhez fűződik, akik egy isteni jel miatt megálltak ezen a helyen és kápolnát építettek a Jeruzsálemből hozott ereklyék megőrzésére.

A Szentatya ezt követően búcsút vett Arezzo-Cortona-Sansepolcro egyházmegyéjétől és visszatért a Vatikánba, ahová 9 óra után érkezett meg.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.