2012-05-08 16:58:00

„A Hit éve az evangelizáció új korszakát nyitja meg” – Fernando Filoni bíboros beszéde


A Hit éve, az új evangelizáció témájával foglalkozó püspöki szinódus, a II. vatikáni zsinat 50. évfordulója és a kínai helyi egyházért végzett áldozatos munka – ezeket a témákat érintette Fernando Filoni bíboros, a Népek Evangelizálása Kongregációjának prefektusa a Pápai Missziós Művek évi közgyűlésén mondott felszólalásában május 7-én.

Az evangelizáció nem magányos navigátorok műve, hanem elkíséri Isten népe zarándokútját. A Hit évében tehát új korszakot kell kezdeni az evangelizáló tevékenységben. Egyrészt ismét birtokunkba kell vennünk hitünket, másrészt hiteles tanúságot kell tennünk életünkkel – mondta a bíboros. A Népek Evangelizálása Kongregáció prefektusa emlékeztetett XVI. Benedek pápa homíliájára, amelyet péteri szolgálata megkezdésekor mondott: „Az egész egyház és az egyházban a lelkipásztorok, Krisztus példáját követve, induljanak el és vezessék ki az embereket a pusztaságból az élet, az Isten Fiával való barátság felé, aki életet, teljes életet ad nekünk”.

Sok keresztény Isten iránti közönye és ennek az új korszaknak a mielőbbi eljövetele késztette a pápát arra, hogy összehívja a püspöki szinódust az új evangelizációról. Ez az esemény közelről érint bennünket – mondta Filoni bíboros – mert a mindennapi lelkipásztori gondoskodás, az új evangelizáció és az „ad gentes” evangelizáció az egyházi szolgálat egymáshoz szorosan kapcsolódó, egymástól függő részei.

A II. vatikáni zsinat megnyitásának 50. évfordulója legyen jó alkalom arra, hogy újraolvassuk a zsinati dokumentumokat és biztos útmutatást találjunk azokban az új evangelizációhoz.

A bíboros végül emlékeztetett a kínai helyi egyházért végzett munkára, amely az evangelizáció szempontjából pozitív, de kritikus a kapcsolatokat illetően, a püspöki kinevezések körüli problémák miatt. Fontos tehát, hogy hallassuk az egyház szavát a modern tömegkommunikációs eszközökön keresztül, eloszlatva azok kétségeit, akiket megzavar ez a helyzet. A Kongregáció elkötelezte magát, hogy tisztázza a félreértéseket, amelyek eddig nem szolgálták a kínai helyi egyház javát.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.