2012-04-21 16:02:24

„Számon tartva” – kiállítás a kommunista egyházüldözés pap áldozatairól – Kovács Gergely okl. posztulátor megnyitó beszéde


RealAudioMP3 Amikor először találkoztam a kiállítás rendezőjével, Tikovics Ernővel, akkor a Szent István Rádió képviseletében érkezett egy kolléganőjével, aki szentté avatási témában készített velem interjút. Ernő többször belekérdezett, csupa szokatlan és merész kérdése volt, amit egyszerre éreztem szimpatikusnak és bosszantónak. Mert ugyan szívesebben beszélgettem volna ezekről, de közben egy komoly interjút kellett volna adnom, amit ezek a kérdések kicsit megzavartak. Bizonyos értelemben zavarba ejtő ez a kiállítás is: a sok hitvalló és vértanú között vannak alig ismert személyek és vannak ún. problémás személyiségek, akikről nehéz eldönteni, hogy milyen kategóriába soroljuk őket.

Ernő barátom is nehezen kategorizálható, amolyan nonkomform ember, és ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert az ilyen emberek lelkesedése, kitartása és bátorsága sok nehéz történelmi helyzetben bizonyította már, hogy jó ügyekben milyen nagy szolgálatot tehetnek egy adott közösségnek. Életük kockáztatásával ilyen asszonyok őrizék meg az 1848-as magyar hősök relikviáit, ilyen emberek gondoskodtak a vértanúk méltó temettetéséről és egy ilyen bátor ember kérte el Krisztus testét nagypéntek sötétjében is, hogy sírba fektethesse az Urat, aki harmadnap megnyitotta előttünk az örök élet kapuját.

Az itt bemutatott tanúságtevők életében nem csak az a fontos, hogy milyen rendszer miként üldözte őket, hanem az, ahonnan az erőt merítették 32 késszúrás vagy az embertelen börtönviszonyok elviselésére: Isten kegyelmi ereje és az örök élet biztos reménye. A hívő nép számon tartotta és számon tartja tanúságtételük példáját, és ez a legfontosabb hitelesítő pecsét, amit maga a Szentlélek biztosít: ez a szentté avatások két évezredes történetének megkerülhetetlen bizonyossága.

A szentté avatások legkorábbi, ún. spontán időszakát idézi ez a kiállítás, amikor az első egyházüldözés vértanúinak emlékét családias közösségek őrizték, és tiszteletük búvópatakként szinte azonnal elindult a kiteljesedés útján. „Egy tárgy többet mond ezer szónál” – fogalmaztak a kiállítást rendező Tikovics testvérek, mert a hosszas előkészítő munka során tapasztalhatták, hogy egyiket-másikat milyen áldozatok árán őrizték meg és milyen nagy becsben tartják. Rengeteg személyes és lelki élmény rejtőzik e tárgyak mélyén, Isten szeretetének tapasztalata a kommunista egyházüldözés idején. Ezek a tárgyak, ahogy tulajdonosai is mind, élettel vannak megáldva, mert, ahogy a zsoltárossal együtt valljuk: Nem a sírba szállók dicsérnek téged Uram, hanem az örökké élők!

A börtöni tárgyak között figyelemreméltó a gyufás skatulyában elférő misefelszerelés, vagy a kenyérbélből, villanydrótból készült rózsafüzérek. „Isten örök!” – olvashatjuk egy titkos cserkésznaplóban, megcsodálhatjuk a Sziklatemplom megmaradt oltárdíszeit vagy azokat a sok darabra vágott habitusokat, melyek a titkos szerzetesi beöltözések jelképes kellékei és a hit megőrzésének beszédes tanúságtevői.

A megtekinthető tárgyak köre – hála a közelmúltban megnyílt új bazilikai kincstárnak – jelentős anyaggal egészül ki: Isten Szolgája Mindszenty József bíboros hercegprímás hagyatékának legszemélyesebb emlékeivel.

Azért fontos ennek a két kiállításnak a találkozása, mert ahogy Erdő Péter bíboros a közelmúltban egy konferencián fogalmazott: Mindszenty bíboros élete összegzi számunkra a XX. század magyar vértanúinak és hitvallóinak életét, és a visszaemlékezésekből tudjuk, hogy ezek a tanúságtevők Mindszenty bíboros helytállásából merítettek példát és erőt.

A Szent István Bazilika mától kétszeresen is nemzeti szentély, liturgikus életén és a csütörtöki egész éjszakás hazánkért engesztelő virrasztáson túl ezek a kiállítások is kegyelmet közvetítenek, és lelki élményt ajándékoznak nekünk és minden ide látogatónak. Ezért – ebben a börtönviszonyokat is idéző egyszerű, téglafalas környezetben – ez egy végtelenül gazdag kiállítás. Köszönet érte a kiállítást egybegyűjtő, a vitrineket saját és kölcsönpénzből megvásároló Tikovics testvéreknek, a tárgyakat kölcsönző magánszemélyeknek és intézményeknek valamint az itt helyet biztosító Szent István Bazilikának.

A sok érdekes tárgy közül a legbeszédesebb a napokban fog megérkezni a kiállításba: Isten Szolgája Brenner János ún. burzája, melyben az Oltáriszentséget vitte a szíve fölött, amikor a vértanúsága éjszakáján, papi kötelességét teljesítve 1957 decemberében elindult utolsó földi útjára. Ma már az ellene indított hajtóvadászat szörnyű éjszakájának rekonstrukciójából tudjuk, hogy a fiatal Jancsi atya soha se hátra, hanem mindig előre menekült, ahová őt, mint papot tudomása szerint beteghez hívták. Ahogyan hűséges paptársai, ő is minden körülmény ellenére teljesíteni igyekezett lelkipásztori hivatását.

A kommunista egyházüldözés papi áldozatai, ezek a jó pásztorok miközben a rájuk bízott lelkeket szolgálták, Krisztust hordozták ajkukon, Krisztust hordozták szívükben, Krisztust hordozták minden cselekedetükben! – ennél többet és nagyobbat róluk nem mondhatunk. A kommunizmus bukását Isten után az ő áldozataiknak is köszönhetjük.

Mély lelkiséget áraszt magából ez a ma nyíló kiállítás: elcsendesít, Istenhez fordít bennünket. Nem a „bosszúállás angyalához”, hanem a megbocsátás, a kiengesztelődés és a valódi béke Istenéhez! A hívő lélek nem elégtételt vár vagy követel, hanem hálaadással – megerősödött hittel, biztosabb reménnyel és nagyobb szeretettel – távozik innen. Hitvallóink és vértanúink közbenjárására azt kívánom mindnyájunknak, hogy mi is lehessünk Krisztus-hordozók, és ha földi utunk véget ér, az Úr Jézus fogadjon be minket örök szeretetébe!








All the contents on this site are copyrighted ©.