Jézus művét folytatja az Egyház – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Húsvét 3. vasárnapjára
Jézus feltámadása után
többször megjelenik választott tanúknak, elsősorban az apostoloknak, hogy megerősítse
őket hitükben, és küldetést adjon nekik: a Szentlélek erejében folytassák üdvözítő
művét, hirdessék az örömhírt, bocsássák meg a bűnöket és ünnepeljék az Eucharisztiát,
halála és feltámadása hathatós emlékezetét. A vasárnapi evangéliumi szakaszban Szent
Lukács azt beszéli el, hogy az emmauszi tanítványok visszatérnek Jeruzsálembe, ahol
egybegyűlve találják a tizenegyet és társaikat.
Elmondják találkozásukat a
Feltámadottal, mire az apostolok is közlik az örömhírt: „Az Úr valóban föltámadt és
megjelent Simonnak.” Miközben beszélnek, Jézus megjelenik közöttük, és így köszönti
az egybegyűlteket: „Békesség nektek!” Az apostolok zavarukban és félelmükben azt hiszik,
hogy szellemet látnak. Mire a feltámadott, aki már átlépett az isteni létrendbe, és
ezért szellemi teste van, csodát tesz: hagyja, hogy megtapintsák és velük eszik. Majd
az értetlen, nehezen hívő tanítványoknak megmagyarázza ismét, mint az emmauszi tanítványoknak,
hogy a próféták jövendölései szerint a messiásnak szenvednie kellet, mielőtt halottaiból
föltámadt. A Szentlélek, akit pünkösdkor elküld nekik, megértést és erőt ad majd,
hogy tanúi legyenek a világ minden táján.
Jézus pár évnyi nyilvános működése
során apostolokat és tanítványokat választ, és küldetést ad nekik, hogy hirdessék
az Isten országát és a megtérést. A Mester élete és tevékenysége tanúinak választja
ki őket. Szolgálatra, nem uralkodásra hívattak. (Mk 9, 33; 10, 35) Ezt sem értik,
hiszen a csoporton belül viszály támad, hogy ki a nagyobb, ki az első. .Küldetésüket
az Úr feltámadása után megerősíti. Végleg csak a Lélek erejében értik meg az Emberfia
halálának és feltámadásának titkát.
Az apostolok testületet alkotnak. Testületileg
Jézus feltámadásának tanúi. (Ap. Csel 1, 15-22; 2, 23). Az újszövetségi írások, mint
kollégiumot emlegetik a „Tizenkettőt.” Ez a kollégium vagy testület kezdetben kiváltságot
élvez, az apostolok vonatkozási pontok, kiváltságot élveznek a tanításban és az Egyház
építésében (1Kor 12, 28; Ef 4, 11-12) A Tizenkettőre vonatkozó egyházi hagyomány ősrégi,
nagyon erős. A tizenkettes szám jelképes: Izrael tizenkét törzsére utal, és egész
Izraelt képviseli. Jézus megtérésre hívja népét, amelyet a közelgő Isten országa követel
meg. Jézus, amikor az eljövendő Isten országáról beszél, kijelenti: „Tizenkét trónuson
ültök, hogy megítéljétek Izrael tizenkét törzsét.”
A Tizenkettő jelzi, minek
kell történnie, ha Jézus üzenetét befogadják a hívők, amikor húsvét után az Evangélium
hirdetéséből megszületnek a hívő közösségek. A Tizenkettő Jeruzsálemben – Péter vezetésével
– vállalja a szerepet, hogy tekintéllyel irányítsa a kiterjedő missziós munkát és
a helyi egyházak megszervezését. Húsvét után tehát a Tizenkettő marad Jézus tevékenységének
és feltámadásának kiváltságos tanúja: az ő testületük képviseli az összekötő hidat
Jézus ideje és az Egyház ideje között.
Itt még emlékeztetek a modernista szentírás-tudós
pap, Alfred Loisy hírhedt kijelentésére: „Jézus az Isten országát hirdette, és az
egyház jött helyette.” Nem lehet ezt mondani: „Jézus igen, egyház nem!” Jézus azt
akarta, hogy műve folytatódjék, hiszen örömhíre az egész világnak szól, tehát földi
élete végével nem érhetett véget. A Mester nagy bizalmat kölcsönzött tanítványainak:
rájuk bízta, hogy „kitalálják”, megszervezzék az egyházat, amely az idők folyamán
látható közösséggé, jogi kerettel is rendelkező szervezetté, intézménnyé is terebélyesedett.
Jézus és az Egyház között a folytonosságot a Szentlélek működése képezi, amint ezt
oly ragyogóan tanúsítja Lukács az Apostolok Cselekedeteinek könyvében.
Mi keresztények
hisszük, hogy ugyanaz a Lélek élteti az Egyházat, mint aki Jézust éltette feltámadása
előtt. A Szentlélek, akit az Úr pünkösdkor elküldött apostolainak. A II. Vatikáni
zsinattal valljuk (LG 8): Ez a Lélek szenteli meg a Krisztus-hívők közösségét, amely
így szent is, jóllehet bűnös tagokból áll, és ezért állandóan bűnbánatra, megtisztulásra
szorul, amíg itt a földön vándorol az égi haza felé. (Lk 24, 35-48)