2012-04-16 16:57:16

„Hálásak vagyunk a pápának hitéért, erejéért és kedvességéért” – P. Federico Lombardi SJ ünnepi gondolatai a Szentatya születésnapja alkalmából


Az egyház ma örömmel ünnepli XVI. Benedek pápa 85. születésnapját. A világ minden részéről érkeznek jókívánságok ezekben az órákban a Vatikánba. Az örömteli esemény mindössze három nappal előzi meg hetedik évfordulóját annak, hogy Joseph Ratzingert 2005. április 19-én a bíborosi konklávé Péter utódává választotta.

P. Federico Lombardi SJ, szentszéki szóvivő rádiónknak nyilatkozva kettős érzését osztotta meg a hallgatókkal:

Az egyik a hála az Úrnak ezért a pápáért, aki erőteljesen, kedvesen és hittel vezet bennünket, tehát Isten ajándéka. Másrészt a csodálat érzését kelti bennem: annak ellenére, hogy az egyetemes egyház élén szolgálatát már eléggé előrehaladott korban kezdte el, gazdag és rendkívül intenzív pápaságról van szó, amelyet sok-sok utazás, fontos események, intenzív és sokrétű Tanítóhivatal jellemez. Csodálattal kell adóznunk mindazért, amit a pápa az elmúlt hét év során tett.

Emberi jellemvonásai közül P. Lombardi mindenekelőtt a Szentatya kedvességét és figyelmességét emelte ki. Valóban odafigyel mindig beszédpartnereire, mindenki felé rendkívül nagy tisztelettel fordul. Gondolatai és kifejezésmódja rendkívül világosak, mély hatást gyakorol mondanivalójának komoly tartalma.

Ami a pápaság hét évét illeti, az egyház küldetésének lényegére összpontosított. A prioritások közé tartozik Isten Szavának meghallgatása, az ember kapcsolata Istennel, az élet transzcendens dimenziója, Jézus Krisztus, mint Isten valódi Arcának kinyilatkoztatója. Az egyház szolgálatának vallási dimenziója ennek a pápaságnak a jellemzője, miközben az egyház „hatalma” egyre inkább második helyre szorul – mondta P. Federico Lombardi, szentszéki szóvivő.

A problémák közül rádiónk főigazgatója a következőket emelte ki: a vatikáni hírkiszivárogtatás csak átmeneti jellegű epizód, ami a pápa számára aggodalmat jelent az a szekularizáció, Isten elfeledése, a relativizmus, a modern kor számos emberének irányvesztése. A pápa sokkal inkább szenvedett az elmúlt években a visszaélések, a küldetéshez való hűtlenség, semmint a belső pletykák miatt – tette hozzá Lombardi atya.

XVI. Benedek a hit embere, valódi hívő. Ő az, aki szolgálhatja egyházát, mint a hit szikláját, mivel ő maga az első, aki hisz. A hit pedig kiegyensúlyozottság, mély öröm forrása, amelytől senki sem foszthat meg bennünket. Benedek pápa lelki békéje magában a hitben gyökerezik, amelyből remény fakad.

Arra a kérdésre, hogy a szentszéki szóvivő számára mi volt a legnagyobb ajándék, amelyet idáig XVI. Benedektől kapott, P. Lombardi a következőt válaszolta:

„Ami engem illet, nagyra értékeltem Jézusról szóló könyvét: a pápa péteri szolgálata aspektusain túl, személyes erőfeszítést tett arra, hogy teológiai és spirituális felkészültségével megmutassa nekünk Krisztushoz fűződő személyes kapcsolatát. Ez minden keresztény számára rendkívül fontos. A pápa személyes kutatásainak eredményét ajándékozta nekünk Krisztus Arcáról, és azt hiszem, ez a legnagyobb ajándék, amit tőle kaptam.

Végül P. Federico Lombardi a következőket kívánta XVI. Benedek pápának születésnapja alkalmából: „A pápa gyakran mondja: azért jöttem, hogy megerősítselek benneteket a hitben és bátorítsalak titeket. Hálás vagyok a bátorításért, amikor hálával és szeretettel válaszoltok, amikor nyílt lélekkel, őszintén befogadtok. Azt kívánom, hogy a pápa továbbra is érezze ezt a kölcsönös szeretetet, a bátorítást az egyház és annyi személy részéről, szolgálata teljesítéséhez”.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.