2012-04-14 18:28:59

„Vezesd az egységre mindazt, ami megosztott” – a Szentatya levele a trieri dómban található Szent Köntös ereklye közszemlére tételének ünnepélyes megnyitása alkalmából


Április 13-án, pénteken Marc Ouellet bíboros, az alkalomra kinevezett pápai küldött olvasta fel a német város székesegyházában megtartott ünnepélyes megnyitón a Szentatya üzenetét, amelyet a Szent Köntös ereklye közszemlére tételének alkalmából küldött. Benedek pápa levelében lelki közelségéről biztosította a város érsekét, Stephan Ackermann főpásztort és az egybegyűlteket.

Az ereklye, amely első közszemlére tétele, vagyis 1512 óta vonzza a híveket, Jézus földi életének utolsó drámai pillanatairól, kereszthaláláról tanúskodik. A köntös egy darab szövetből készült, varrás nélkül. Az evangéliumok szerint a római katonák osztozkodni akartak rajta, de végül sorsot vetettek felette. Az egyházatyák a Szent Köntösre úgy tekintenek, mint az egyház egységének, szeretetközösségének jelképére – fogalmazza meg a Szentatya.

„Köntöse varratlan volt, végig egy darabból szőve” (Jn 19, 23) – írja János evangélista. Az egyház egyetlen és oszthatatlan közösség, amely Isten műve nem pedig az emberek és képességeik eredménye. Emellett a Szent Köntös nem egy elegáns, díszes ruhadarab, hanem egy egyszerű öltözék, amely arra szolgált, hogy védje az ember testét. Ez a köntös Jézus kereszthalálának oszthatatlan ajándéka az egyház számára, amelyet Jézus vérével szentelt meg – hangsúlyozza a pápa.

Ezért a Szent Köntös az egyházat méltóságára emlékezteti. Hányszor látjuk, hogy egoizmusunk, gyengeségeink és hibáink által megsebezzük Krisztus testének egységét. Szükségünk van a megtérésre, hogy az Úr tanítványai lehessünk szeretettel és igazsággal. Kérjük tehát az Úrtól, hogy vezessen minket a hitben való egység útján – írja üzenetében a Szentatya.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.