2012-04-07 15:40:58

„A családnak szentelt Via Crucis” – P. Federico Lombardi SJ Octava Dies jegyzete


Hála és köszönet Istennek a Keresztútért. A Nagyhét eseményei, szertartásai közül, ami leginkább megérinti és magával ragadja a nép szívét, az a Via Crucis. Ezen nem lehet csodálkozni. Jézus mindenkihez közel jött, nőkhöz és férfiakhoz bármely korban is élnek, fájdalmakkal teli történeteikhez legyen az ártatlanságból vagy bűnből fakadó. A szenvedés egyrészről az emberi élettapasztalat alapvető dolga, amely olykor eluralkodik felettünk. Közelebb vinni, sőt egyesíteni azt Krisztuséval hatalmas adomány, amely mindenkinek megadatott. Belehelyezni azt egy, a reményre és a feltámadásra nyitott misztériumba, isteni adomány a hívő embereknek.

Idén az elképzelés, miszerint a Colosseumnál a Szentatyával megtartott Via Crucis elmélkedéseinek megírására egy idős házaspárt kértek fel, nagyon szép, nagszerű ötlet volt, amellyel a keresztút jelentős lépéssé vált a következő, júniusban megrendezésre kerülő milánói családtalálkozó előkészületeiben.

Az egyház folyamatosan tevékenykedik a család védelméért egy olyan korban, amelyben a jelenlegi mentalitás lekicsinyli, sőt nevetségessé teszi a hűség és a stabilitás értékeit. Segíteni kell a családokat egy erős spiritualitással, amely elkíséri őket a nehézségekben, nemcsak az anyagi vagy a betegségek okozta problémákban, hanem a házastársak közti – olykor mély és még fájdalmasabb – kapcsolatban, a meg nem értésben, a szülőkkel vagy gyermekekkel való nézeteltérésekben egészen az özvegység okozta magányig. Segíteni kell azokat, akiknek bátorságuk volt családot építeni, hogy továbbra is higgyenek a Szeretet erejében. A pápa ezért a családnak szentelte a nagypénteki Via Crucis-t, Krisztussal együtt, a Húsvét felé vezető úton.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.