Nyírő József hamvainak hazatérése - P. Szabó Ferenc SJ jegyzete

Nagyszerdán Budapestre érkeztek Madridból Nyírő József erdélyi író földi maradványai. Innen a csíksomlyói zarándokvonattal viszik majd a fehér fémkoporsót Erdélybe, és Pünkösd vasárnapján, az író szellemi végrendelete szerint Székelyudvarhelyen helyezik örök nyugalomra.

Nyírő József (1889, Székelyzsombor- 1953, Madrid) az Isten igájában, a Jézusfaragó ember, az Uz Bence és számos más mű szerzője, a „székely apostol”, ahogy madridi sírfeliratán állt, 1945-ben távozott külföldre. Az Isten igájában c. regényéből ismerjük drámáját. Teológiai doktorátusa után 1912-ben pappá szentelték, 1919-ben elhagyta a papságot és megnősült. Élete végén „kiengesztelődött az Egyházzal”.

Minderről pontosabban Rónai Zoltán, Madridban élt író tájékoztat a magyar jezsuiták világnézeti, lelkiségi és kulturális on-line folyóiratában, a Távlatok-ban 1996. februárjában (27. szám) megjelent írása („A Megfeszített és a Próféta”) III. részében. (Előtte Rónai Zoltán, Nyírő József külföldi éveiben született két bibliai tárgyú, drámai művét mutatja be).

Most közzétesszük Rónai Zoltán említett tisztázó írását:

(forrás: http://www.tavlatok.hu/38elottiek/tavlatok27.htm#27kultura)

„A mélyen vallásos fiatalember igazi hivatás nélkül lett pap. Mint Isten igájában című, hatásos, önéletrajzi regényében írja: ,,Csak én tolakodtam be a szent falak közé, feláldozva magamat, hogy beteg édesanyámat tudjam eltartani, három testvéremet felnevelni.’’ Hónapok telnek belső vívódásokkal, és 1912-ben a papszenteléskor is arra gondol: a Mindenszentek litániája végéig még felállhat és elmehet. De nem teszi meg, s kijelenti: ,,Pap lettem, állom.’’ Volt káplán, hittanár, tábori lelkész és plébános, 1919-ben azonban lelki válságok és csalódások után kilépett és megházasodott. A regény szerint Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök így búcsúzott tőle:

,,Nem tehetek semmit érted, de megértelek. (. . .) Még csak arra kérlek, hogy ne bántsd a jó anyát, ki tizenkét esztendeig gondoskodott rólad.

– Viszont szabad nekem is azt kérni, hogy engem se bántsanak, nem az egyház, hanem annak a szolgái, kik sokszor azt hiszik, hogy ők az egyház’’ – szólt a válasz.

Molnár lett, majd újságíró, sikeres író, országgyűlési képviselő, végül az emigráció tekintélyes tagja. Lelkére azonban súlyosan nehezedett, hogy ,,az egyház bünteti’’, és ,,kegyeiben nem részesülhet’’. Helyzete rendezésére, felmentésére spanyolországi tartózkodása alatt, tehát 1950 áprilisa után került sor. A dátumot és a részleteket nem tudjuk; Kada Lajos érsek sem találta nyomát ,,az akkori időkben ilyen ügyekben illetékes Hittani Kongregáció levéltárában’’.

Az indítékot valószínűleg az akkor Madridban élő piarista Megyer József adta, s az ő közvetítésével talán szerepet játszott rendfőnöke, Tomek Vince is.

Azt sem tudjuk, mikor járult megint a szentségekhez. Megtette kórházba szállítása előtt, 1953 szeptemberében, de korábban, húsvét után is. ,,Egy szomorú délután’’ református felesége ,,titkolt félelemmel és megrendüléssel’’ mondja: ,,Holnap meglátogatja egy franciskánus páter. . .’’ (Juhász Vince volt.) ,,Meg kellene gyónnia és áldoznia. . .’’ Szelíden ránéz, és lecsuklik a feje: ,,Tudok mindent, és már többé nem tervezgetek, fantáziálok, hogy itt a szép tavasz és majd a nyár, a napfény meghozza az egészséget. . .’’

Utolsó írását, betegsége történetét 1953 augusztusában vetette papírra. A clevelandi Katolikus Magyarok Vasárnapjánál jelent meg, majd a Kopjafák új, amerikai kiadásának befejező, XXII. fejezeteként.6 Imával végződik, az őt segítő honfitársakról emlékezik meg, s a hontalan magyaroktól vár el ,,egy kurta, futó Miatyánkot’’. De beszél ,,görnyedt, fatigás (légszomjas), hasig dagadt, félig fojtott, rozoga, szerencsétlen’’ testéről is, és arra kéri az Urat: ,,Csináld azt és úgy, ahogy Te jónak látod!’’

Évekkel korábban, az Íme az emberek! végszavaiban még azt kérte:

"Uram, ne legyen nehéz, és ne tartson soká!"