„Egy évvel a földrengés után” – P. Federico Lombardi SJ eheti Octava Dies jegyzete

A hatalmas erejű földrengés, amely egy évvel ezelőtt, március 11-én Japánt sújtotta, nemcsak a „felkelő nap országa”, hanem az egész világ emlékezetébe mélyen bevésődött hasonlóan az Indiai-óceánban történt, talán még félelmetesebb cunamihoz, amely 2004-ben tízezrek életét követelte. A japán föld- és tengerrengés 20 ezer ember halálát okozta egy olyan országot meglepve, amely évszázadok óta együtt él az effajta katasztrófákkal. Ezt azonban mégsem látta előre.

A helyzetet tovább fokozta a fukushimai atomerőműben történt baleset, amely hosszú távú és alattomos következményekkel jár. A tudományban való bizalom, a vészhelyzetekre kialakított berendezések, egy jól megszervezett és fejlett ország energiapolitikája kérdőjeleződött meg. Ma Japánban négy reaktor működik, míg további 50 nem. A szakértők szerint a tavalyi katasztrófa után bizonytalan helyzet alakult ki, amely további földrengés lehetőségét feltételezi. Az élet és az elvárások megváltoztak.

Mindannyian megcsodáltuk a bátor, méltóságteljes és szolidáris eljárásmódot, amellyel a japán nép a tragédiára válaszolt és felkészült a vele járó következményekre.

Nagypéntek napján egy televíziós műsorban egy japán kislány kérdésére válaszolva, a pápa így felelt: „Én is azt kérdezem, hogy miért? Nincs rá válasz, de azt tudjuk, hogy Jézus is hozzátok hasonlóan szenvedett, ártatlanul. Isten szeret engem és velem van, egy nap majd megértem, hogy nem szenvedtem hiába. Hidd el, mi veled és a többi szenvedő japán kisgyermekkel vagyunk. Együtt imádkozunk azért, hogy (a jelen sötétsége után) minél hamarabb felragyogjon a fény hazátokban”.

Az erőnket meghaladó tragédiával szemben sem szabad elveszíteni a reményt és mindig fel kell tudni fedezni sorsunk, létezésünk mély és hosszú távú értelmét ezen a világon, ahol együtt járjuk utunkat.

(hh)