Jézus csendes imája – a pápa katekézise a szerdai általános kihallgatáson

A közelgő tavasz, a március eleji napsütés lehetővé tette, hogy a Szentatya a Szent Péter téren fogadja a világ zarándokait március 7-én, szerdán délelőtt az általános kihallgatás alkalmával. A nagy számban összegyűlt csoportok között jelen voltak magyarok is, akikhez a pápa az audiencia végén a következő köszöntő szavakat intézte:

„Most a magyar híveket köszöntöm, szeretettel üdvözöllek Benneteket, különösen is azokat, akik Budapestről, Vácról és a Mátyusföldről érkeztek. A nagyböjt legyen a megtérés és a Krisztussal való találkozás ideje. Családjaitokban legyen mindig megbékélés és jóakarat. Isten áldása legyen mindig veletek! Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

XVI. Benedek pápa az elmúlt időszakban katekézisei során Jézus imáiról elmélkedett, míg ez alkalommal Jézus csendjének témájáról fejtette ki gondolatait. A „Verbum Domini” k. szinódus utáni apostoli buzdításban a Szentatya utal a csend Jézus életében betöltött szerepére, amely különösen is jelentős a Golgotán.

Krisztus keresztje nemcsak Jézus csendjét, mint az Atyához intézett utolsó szavát mutatja meg, hanem azt is, hogy Isten pontosan ezen a csenden keresztül szól. Isten hallgatása, a Mindenható Atya távollétének megtapasztalása Jézus földi életének fontos állomása, amely felfedi az imádkozó ember helyzetét is. Miután meghallgattuk és felismertük Isten Szavát, szembe kell néznünk az Ő csendjével, az Isten Igéjének ezen fontos megnyilvánulási módjával is – magyarázta a híveknek Benedek pápa.

A szó és csend dinamikája a mi imaéletünkre is egyaránt vonatkozik két szempontból. Az egyik az imához szükséges belső és külső elcsendesülés, hogy a hozzánk intézett szót meg tudjuk hallani és hallgatni. Ez különösen nehéz dologgá vált korunkban, amely nem nevezhető a csend világának. A Verbum Domini k. apostoli buzdítás is emlékeztet a csend értékére való nevelés szükségességére – hangsúlyozta a Szentatya.

Az evangéliumok is többször utalnak arra, hogy Jézus – elsősorban a fontos döntések előtt – a tömegtől távoli helyre vonul, hogy csendben tudjon imádkozni és lelke mélyén helyet teremtsen Isten számára. Fontos tehát, hogy újra megtanuljunk a csendben megnyílni Isten Igéje számára.

A másik tényező pedig Isten csendjére vonatkozik, amikor elhagyatva érezzük magunkat, mintha Isten nem hallgatná meg szavainkat és választ sem ad rájuk. Isten hallgatása azonban nem jelenti azt, hogy nincs velünk. A keresztény ember tudja jól, hogy az Úr mindig jelen van és meghallgat bennünket, még a fájdalom, a visszautasítás és a magány legsötétebb pillanataiban is. Jézus bizonyosságot tett arról az apostoloknak és nekünk mindannyiunknak, hogy Isten jól ismeri minden szükségletünket életünk bármely pillanatában – mondta a pápa. Isten ismer és szeret minket, és ennek tudata elegendő kell, hogy legyen számunkra.

A Szentatya ezzel kapcsolatban Jób történetét hozta példaként, aki rövid idő alatt elveszítette mindenét, családtagjait, barátait, egészségét. Úgy tűnt, mintha Isten végleg elhagyta volna. Jób mégis Istenhez fordult, Hozzá kiáltott imájában és megőrizte hitét, amely által megtapasztalta Isten csendjének értékét. Mi szinte mindannyian Istent úgy ismerjük, hogy hallottunk róla, és minél inkább nyitottak vagyunk csendjére, annál inkább megismerjük Őt – mondta a zarándokoknak a Szentatya.

Végül a Katolikus Egyház Katekizmusának tanítását idézte fel: „Az ima drámája az Igével tárul fel teljes egészében, aki testté lett és közöttünk él. Ha meg akarjuk érteni Urunk, Jézus Krisztus imáját az evangéliumokban tanúinak közlésén keresztül, úgy közelítünk Hozzá, mint az égő csipkebokorhoz: először is Őt magát az imádkozót szemléljük, majd hallgatjuk, hogyan tanít bennünket imádkozni, hogy végül megismerjük, miként hallgatja meg ő az imánkat” (KEK 2598).

Az Úr imánkban közbenjáróként, barátként, tanúként és mesterként van jelen. Jézusban feltárul az Istennel folytatott párbeszédünk újdonsága: a gyermeki ima, amelyet az Atya fiaitól vár el. Jézustól megtanuljuk, hogy a folytonos ima hogyan segít életünkben, döntéseikben, hivatásunkban, az Istentől kapott talentumaink felfedezésében, az Ő akaratának mindennapos teljesítésében. Jézus csendje jel számunkra, hogy mi is álljunk meg és éljük meg az Istennel való szoros és mély kapcsolat pillanatait.

A Szentatya katekézise végén azért fohászkodott az Úrhoz, hogy mindannyian képesek legyünk az imaéletre tanulva az emberré lett Egyszülött Fiútól, aki megmutatta számunkra hogyan is fordulhatunk Istenhez, a mi Atyánkhoz. Végül Szent Pál szavaival zárta elmélkedését: „Biztos vagyok ugyanis abban, hogy sem a halál, sem az élet, sem az angyalok, sem a fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, mely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Rm 8,38-39).

A pápa katekézise utáni köszöntőiben üdvözölte a kihallgatáson jelen lévő Nerses Bedros örmény pátriárkát és püspököket, akik az örmény szinódusra érkeztek Rómába. Szűz Mária közbenjárását kérve megemlékezett továbbá a közel-keleti régióról és bátorságra buzdította a főpásztorokat és a híveket, hogy őrizzék meg a reményüket a fájdalmakkal teli időszakban.

(hh)