2012-03-05 15:22:10

„Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” – a Szentatya Úrangyala imádsága nagyböjt második vasárnapján


Nagyböjt második vasárnapjának evangéliuma Krisztus színeváltozásáról szól. A nagyböjti időszak elején a liturgia Jézus követesére hívott a pusztába, hogy vele együtt nézzünk szembe a kísértésekkel és győzzünk le azokat. Most pedig arra hív, hogy mi is menjünk fel Jézussal az imádság „hegyére”, hogy az Ő emberi arcán szemlélhessük Isten dicsőséges világosságát – kezdte vasárnapi rövid tanítását Benedek pápa a Szent Péter térre összegyűlt híveknek, akikkel együtt vasárnap délben a szokásoknak megfelelően Úrangyala imádságot mondott.

A színeváltozásnak két fontos eleme van: az egyik, hogy Jézus három tanítványával, Péterrel, Jakabbal és Jánossal felment a hegyre és ott „elváltozott előttük” (Mk 9,2). „Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal”. A másik elem pedig, hogy egy felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” (Mk 9,7). Tehát a világosság és a hang együttesen jelenik meg: az isteni világosság fénylik Jézus arcán és az égi Atya hangja pedig tanúskodik Jézusról és meghallgatására hív – magyarázta a híveknek a Szentatya.

A színeváltozás misztériumát nem lehet elválasztani Jézus útjától. Ő már egyértelműen küldetése beteljesítése felé halad tudva, hogy a feltámadáshoz szenvedésén és kereszthalálán át vezet az út. Erről tanítványainak is szólt, akik azonban nem értették meg őt. Ezért Jézus hármat közülük felvitt a hegyre és kinyilatkoztatta nekik isteni dicsőségét, a Szeretet és Igazság tündöklő világosságát. Jézus azt szeretné, hogy ez a fény megvilágosítsa szíveiket, amikor a sötétség útjait kell majd bejárniuk szenvedése és halála idején. Isten fény és világosság, és Jézus legközelebbi barátainak akarja adományozni ennek megtapasztalását. Így még a legsötétebb éjjelen is Jézus a soha ki nem alvó fényforrás lehet számukra. Benedek pápa Szent Ágoston szavait idézte: Krisztus a szív szemeinek olyan, mint a napfény a testi szemek számára.

A Szentatya azt kérte a Szent Péter térre összegyűlt hívektől, hogy Jézussal együtt menjenek fel a hegyre és ott szemléljék az Ő szeretetettel és igazsággal teli arcát hagyva, hogy világosságával árasszon el. Szűz Mária közbenjárását és segítségét kérte ahhoz, hogy a nagyböjt idején mindenki találjon elegendő időt a csendes imára és Isten szavának meghallgatására.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.