Dobrova Tibor Antal: Szendi freskók – szendi versek – beszámoló egy könyvbemutatóról

Február 23-án, délután Csepelen, a Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Iskolanővérek Szent József Otthonában, egy könyvbemutató alkalmával emlékeztek Prokop Péter (1919, Kalocsa-1992, Bp.) festőművész-íróra és Tűz Tamás (Makkó Lajos, 1916, Győr – 1992, Hamilton) költőre. A két papművész-barátot Dobrova Tibor Antal „párosította” nemrég megjelent Szendi freskók – szendi versek c. képekkel, fényképekkel gazdagon illusztrált könyvében, bemutatva „zsengéiket”.
A Tata közelében fekvő Szend (ma Szákszend) templomának freskóit a fiatal Prokop Péter festette 1955-ben, az akkori plébános, Makkó Lajos, költői nevén Tűz Tamás meghívására. A két magyar papművész barátsága innen ered. 1956 után Prokop Péter Rómába került, Tűz Tamás pedig Kanadába emigrált, de odakinn tovább ápolták barátságukat. Tűz Tamás több ízben hosszabb időt töltött Prokop Péter „otthonában”, a Szent István Zarándokházban. Dobrova Tibor könyve felidézi mindezt a történetet: reprodukciókat közöl a szendi freskókról, és bemutatja Tűz Tamás ott született korai verseit.

A csepeli könyvbemutatón a szerző még rövid videó felvételeket mutatott be az élete utolsó éveiben a Szent József Otthonban alkotó Prokop mesterről, aki művészetét, képeit magyarázta. A két művész barátai beszámolókat tartottak közös élményeikről, röviden méltatták alkotásaikat. A Meghívó alapján soroljuk fel a szereplőket: Szabó Ferenc SJ. teológus-költő; Prokopp Mária művészettörténész; Varga Lajos váci segédpüspök; Író Sándor, a jelenlegi szákszendi plébános; Leányfalusi Vilmos, kalocsai orgonista. Albert Péter színész részleteket olvasott fel a Szerző könyvéből, Tűz Tamás életútjából és szendi verseiből.

Szabó Ferenc jezsuita, aki 25 évig a Vatikáni Rádió magyar műsorát szerkesztette, jó barátja volt Prokop Péternek és Tűz Tamásnak; sokszor találkoztak Rómában. P. Szabó rádiónkban többször ismertette Prokop Péter kiállításait és Tűz Tamás könyveit, közös kiadványuk is volt. A csepeli könyvbemutató alkalmával az életük delén alkotó művészeket mutatta be. Többek között idézett egy Prokop Péterrel (a VR-ban) készített interjúból, amelyben a Mester - 60. születésnapja alkalmával - saját művészetét jellemezte. Elhatárolta magát a tematikus festőtől, aki megrendelésre alkot; ő maga anyagával viaskodva, mint „laboratóriumi kutató”, mindig újra meg újra kísérletezik, játszadozik, hogy tizenöt-húszféleképpen oldja meg ugyanazt a témát. Az olajgrafika technikáját kísérletezte, amelyben szín és rajz egyenlő vetélytársak. Hatvanévesen kijelentette: nem napi művén dolgozik, hanem életművén.

Prokop Péter ars poeticájáról ezt vallotta: „Ma talán már elfogadják, hogy a papfestő lehet apostol. Egy-egy elvetett szó vagy gesztus azért még jelzi, hogy sokakban megvan a fenntartás. Fra Angelicó-val védekezem, aki a halála után még ma is, szavak nélkül, itt hagyott ecsetvonásaival prédikál még japánoknak és muzulmánoknak is. (…) VI. Pál mondta egyszer – említette az interjúban Prokop Péter P. Szabó Ferencnek -, hogy „ha nem lennének művészek, a papjainkat kéne művésszé nevelni, mert ezek lebbentik fel a fátylat a kimondhatatlanról. A művész az alkotó Isten inasaként olyan ajtókat nyitogat, amelyekhez csak neki van kulcsa.”