2012-02-24 16:35:19

A pápa Úrangyala imádsága hamarosan a „Twitter” információs hálózaton is hozzáférhető lesz


Claudio Maria Celli érsek, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának elnöke bejelentette, hogy nemsokára XVI. Benedek pápa is a Twitter felhasználók közé tartozik majd. Rádiónknak adott interjújában emlékeztetett rá, hogy néhány évvel ezelőtt a tanács elindította a „Pope2you” fiataloknak szánt weboldalt, amelyet azóta rendszeresen világszerte fiatalok ezrei keresnek fel. Karácsonykor a szentföldi elmélkedéseket kínálták fel a navigálóknak, most pedig a Twitter-en keresztül kívánják eljuttatni a világ minden részére a pápa nagyböjti üzenetét.

A Cor Unum Pápai Tanács segítségével rövid „információmorzsákra” – tweet-ekre bontották fel a pápai üzenetet. Mint ismeretes a szabályzat szerint minden tweet legfeljebb 140 karakter hosszú lehet. Celli érsek hozzátette: „úgy gondoltuk, hogy a fiatalokkal azoknak az eszközöknek a révén ismertethetjük meg a pápai üzenetet, amelyeket a leggyakrabban használnak”. A „tweet”, a morzsa tovább formálható, terjeszthető, elültethető. Ez emlékeztet az evangéliumi mustármagra, amelyet ha elültetnek, fává nő, ahol az ég madarai is megpihenhetnek.

A Pápai Tanács célja az, hogy az új technológiák alkalmazásával a pápa nagyböjti üzenete eljusson a fiatalok szívéhez és ott gyümölcsöt teremjen. Az új technológiák, mint a „tam-tam” dobok az őserdőben, gyorsan eljuttatják a híreket. A „Pope2you” fő célja az volt, hogy a pápát megismertessék a fiatalokkal: a pápa mindenkit befogad, szeretetteljes, találkozni akar minden emberrel. A pápa azonnal beleegyezett, hogy a Youtube-on vatikáni csatornát nyissunk – mondta rádiónknak adott interjújában Claudio Maria Celli érsek. Első látásra XVI. Benedek visszafogottabbnak tűnik, mint elődje, Boldog II. János Pál volt. Azonban azonnal tökéletesen megértette, hogy ma a kommunikáció az új technológiák révén nagy visszhangra tehet szert.

Új hír, hogy a vatikáni Államtitkársággal egyetértésben a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa a Szentatya Úrangyala imádságát és egyéb megnyilatkozásait is rövid időn belül hozzáférhetővé teszi „tweet” formájában. A pápa már beleegyezését adta, és remélhetőleg a kezdeményezés hamarosan elindul. „Tervbe vettük a nagy vallási ünnepek, mint Karácsony és Húsvét pápai üzeneteinek közzétételét is a „Twitter” információs hálózaton, hogy a távolállók szívéhez is eljusson a pápa szava” – nyilatkozta rádiónkban Claudio Maria Celli érsek, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának elnöke.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.