„A bűnbocsánat hatalma” – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi hetedik vasárnapra

Az evangéliumi elbeszélés – Jézus meggyógyít egy bénát – igazában az Emberfia isteni hatalmát, a bűnbocsánatot hangsúlyozza. A csoda előtt botránkozó írástudók jól tudják: egyedül Isten bocsáthatja meg a bűnöket. Jézus rádupláz: „Mi könnyebb, ha azt mondom a bénának: Bocsánatot nyernek bűneid? – vagy azt: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel a bénához fordulva – a jelenlevők megdöbbenésére – talpra állítja a hordágyon odavitt bénát.

A liturgia egyik könyörgése is arra utal, hogy Isten mindenhatóságát leginkább azzal mutatja meg, hogy megkönyörül rajtunk, megbocsátja bűneinket. Az egyházatyák összevetik a világ teremtését és Jézus kereszthalálát: Isten hatalma a teremtéskor is megnyilvánult, de ez nem került neki annyiba, mint a megváltás: szeretett Fia halála. Itt a végső gyengeségben nyilatkozik meg leginkább a szeretet hatalma.

A bűnbocsánat hatalma Jézus megváltó halálának és feltámadásának gyümölcseként átszáll az Egyházra, amikor a Feltámadott az apostolokra leheli a Szentlelket: „Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad.” (Jn 20, 22-23; vö. Mt 16, 19-20: a Fülöp Cezárea-i jelenet, amikor Jézus átadja Péternek az oldás-kötés hatalmát.) „Krisztus azt akarta, hogy az Egyház életében, cselekedetében és imádságában maradék nélkül a bocsánat és a kiengesztelődés jele és eszköze legyen, melyeket ő nekünk vére árán szerzett meg. Ugyanakkor a föloldozási hatalom gyakorlását rábízta az apostoli szolgálatra. Tehát az apostoli szolgálatot bízta meg ’a kiengesztelődés szolgálatával’ (2Kor 5, 18). Az apostol ’Krisztus nevében’ kapta küldetését és ’maga Isten az’, aki rajta keresztül buzdít és kér: ’engesztelődjetek ki az Istennel’ (2 Kor 5, 20) /KEK 1442/

Az Egyházról szóló, Lumen gentium kezdetű zsinati konstitúció 8. pontjában olvassuk: az Egyház szent, mert Krisztus Lelke élteti, számos szentje van, de bűnös tagokat is foglal magában, ezért állandóan megtisztulásra is szorul, a bűnbánatnak és megújulásnak útját járja szüntelen. A bűnbánt és megtérés minden Krisztus-hívőnek állandó feladata. Most majd hamvazószerdán erre figyelmeztet bennünket az egyházi liturgia: „Tartsatok bűnbánatot, térjetek meg, és higgyetek az Evangéliumnak!” Vajon élünk-e a bűnbánat szentségével? Most a farsang végén és a bűnbánati idő, nagyböjt kezdetekor gondoljunk a szentgyónásra, hogy méltóképpen felkészüljünk a húsvéti misztériumok ünneplésére.

A gyónásnál követhetjük Szent Ágoston példáját: legyen az confessio misericordiae és confessio miseriae: vagyis egyszerre Isten irgalmasságának és a mi nyomorúságunknak a megvallása. A gyónást mindig kezdjük hálaadással: megköszönjük Istennek minden jótéteményét, azt is, hogy megőrzött attól, hogy elszakadjak Tőle vagy hogy súlyosabban nem vétkeztem. De utána – aggályoskodás nélkül – bevallom bűneimet, mindazt, amit Isten és a felebarát szeretete ellen elkövettem, azokat a mulasztásokat, amikor nem éltem a kapott kegyelemmel és nem kamatoztattam tehetségemet mások, a közösség javára. Őszintén beismerem bűneimet, ezekből alázatot tanulok. Ezek valóban enyémek, Isten ismeri őket. „Ez vagyok én, Uram, hűtlen szolgád, de szeretni és szolgálni akarlak Téged. Irgalmad tengerébe vetem bűneimet!”

Lelkipásztorok és hívek is megfigyelhetik: egyre kevesebb a gyónó; sokan – főleg fiatalok – úgy járulnak az Eucharisztiához, mintha a szentmise egyszerű (nem szentségi) agapé-szeretetlakoma lenne. Ez főleg a kis csoportokban ünnepelt Eucharisztia esetében történik. Minden bizonnyal ez tudatlanságból – a nagy misztérium nem ismeréséből – is ered. Ezért égetően szükség van a keresztény misztériumokba beavató katekézisre, ahogy XVI. Benedek hangsúlyozta a Sacramentum caritatis k. apostoli buzdításában. De másrészt az élő hit hiánya miatt megfogyatkozott a mai emberek bűntudata: a szekularizált légkör, az élő Isten szentsége iránti szent félelem és hódolat megfogyatkozása ez. Szentatyánk 2012-re meghirdette a Hit Évét: idén különösen is el kell mélyítenünk hitünket: jobban megismerni, miért és mit hiszünk.

(Mk 2, 1-12)