2012-01-31 17:12:59

Francesco Moraglia püspök Velence új pátriárkája


XVI. Benedek pápa január 31-én, kedden Francesco Moraglia püspököt, Spezia-Sarzana-Brugnato főpásztorát kinevezte velencei pátriárkának.

Az új pátriárka 1953-ban született Genovában, 1977-ben szentelték pappá. Tanulmányait a Pápai Orbán Egyetemen végezte, 1981-ben szerezte meg teológiai doktorátusát. 2007. december 6-án kapta meg püspöki kinevezését, 2008. február 3-án került sor szentelésére. A „Kommunikáció és Kultúra” alapítvány ügyvezető tanácsának elnöke, valamint a Klérus Kongregáció konzultora.

Rádiónknak adott interjújában az új pátriárka a jelenlegi válságra utalva kifejtette:
„A válság mindenekelőtt antropológiai és kulturális, tehát figyelemmel kell kísérni mindazt, ami emberi, ami az emberre jellemző, természetesen keresztény távlatok szerint. Mindaz, ami emberi, egyben keresztény és minden, ami keresztény, az emberiség részét alkotja.”

Mint püspök elsődlegesnek tartja, hogy szeresse híveit, hogy megértesse velük közelségét. A püspök feladata, hogy vezesse népét, hogy közöttük éljen püspöki küldetésének jellemzőivel együtt – nyilatkozta műsorunkban Francesco Moraglia, Velence új pátriárkája.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.