Az egyházi törvény helyes értelmezésének követelményeire hívta fel a figyelmet XVI.
Benedek – Érszegi Márk Aurél kánonjogász összefoglalója
A Rota Romana bíráihoz intézett szokásos év eleji iránymutató beszédében XVI. Benedek
ezúttal a jog helyes értelmezésének követelményeire mutatott rá. Tudvalevőleg a jogértelmezés
képezi minden bírói munka alapját. Ám az utóbbi időkben két szélsőséges megközelítés
is megfigyelhető ezen a téren, amelyektől a pápa óva intett: az egyik a jogszabályok
betűjének szolgai követésében merül ki, a másik pedig, éppen ellenkezőleg, a jog betűjét
kreatívan értelmezve önkényesen alkalmazza azt az adott helyzetre. E kettővel szemben
a Szentatya arra mutatott rá, hogy az egyházi törvények értelmezésekor abból kell
kiindulni, azt a valóságot kell megérteni, amit az Egyház azokkal szabályozni akart,
s aminek mindig hittani alapjai vannak.
Az egyházi törvény értelmezése során
figyelembe kell venni, hogy a kánonjog alapja és értelme a hitigazságokban rejlik,
s az egyházi cselekvés szabályainak (lex agendi) szükségképpen tükrözniük kell a hit
szabályát (lex credendi). Más szóval a hitünknek megfelelő módon kell cselekednünk.
A kánoni jogszabályok értelmezése, hermeneutikája persze szorosan összefügg azzal,
mit gondolunk az egyházi törvényről.
Amennyiben a kánonjogot kizárólag az írott
egyházi törvények rendszerével azonosítanánk, elég volna kizárólag a jogi szövegeket
értelmezni. Ez azonban egy leszűkítő értelmezés volna: gyakorlatilag megfeledkeznénk
a természetjogról és az isteni jogról, valamint arról, hogy minden jog élő kapcsolatban
áll az Egyház közösségével (kommúnió) és küldetésével, más szóval a jogértelmezés
elszakadna az egyházi valóságtól.
Az utóbbi időkben elterjedt bizonyos elképzelések
szerint kerülni kellene az egyházi törvényekhez való túlzott ragaszkodást. Ebben a
megközelítésben a kánoni jogszabály teológiai és pasztorális alapjainak inkább egyfajta
jogi kreativitás felelne meg. Amelynek értelmében az egyedi helyzet volna a döntő
a jogi előírás hiteles értelmezésében és a konkrét esetre alkalmazásában.
Ez
a megközelítés az írott jogszabályhoz mereven ragaszkodó jogpozitivista felfogást
akarná kiküszöbölni, de valójában mégsem képes túllépni rajta, mert a szöveg helyébe
az emberi jogértelmezést állítja, mint a jogszerűség kritériumát. Teológiai és pasztorális
megfontolásokra hivatkozva valójában kiszolgáltatja az objektív jogot az önkényes
jogértelmezés veszélyének.
Vagyis ebben a megközelítésben többé már nem is
a törvény rendelkezésének megértése a fontos, mert a törvényt dinamikusan hozzá lehet
igazítani bármilyen, akár a jogszabály betűjével teljesen ellentétes megoldáshoz is.
Ezzel
szemben létezik azonban egy másik jogértelmezési megközelítés is, hívja fel a figyelmet
a pápa a követendő útra. Ez pedig azt keresi, mi az igazság az egyházjog és az igazságosság
vonatkozásában. A valódi jog ugyanis elválaszthatatlan az igazságosságtól, s ez természetesen
a kánonjogra is érvényes. Az egyházi törvények is szorosan kapcsolódnak az Egyházban
fennálló igazságos rendhez, amelyben egy felsőbbrendű törvény hatályos. Tehát a pozitív
(egyházi hatóság által hozott) törvény nem meríti ki a jog fogalmát.
A valóban
jogszerű törvényértelmezés szerint a törvény jelentésének megértéséhez mindig az általa
szabályozni kívánt valóságot kell szem előtt tartani. Akár isteni jogot tartalmazó
jogszabályról, akár tisztán egyházi természetű jogszabályról van szó. Hiszen a tisztán
egyházi jogszabályok által szabályozott valóságnak is mindig van természetjogi és
isteni jogi magja, amivel minden jogszabálynak összhangban kell lennie ahhoz, hogy
ésszerű és valóban jogszerű legyen.
Ezért az egyházi törvény értelmezése, amelynek
eszközeit az Egyházi Törvénykönyv határozza meg (17. kán.), nem puszta logikai feladatot
jelent, mert a törvény betűjének igazi értelmét csakis az Egyház egész valóságának
összefüggésében lehet felfogni. A törvény értelmezésének célja az a jogi igazság,
amit szeretni, keresni és szolgálni kell.
Mindebből következik, hogy az egyházi
törvényt az Egyházban kell értelmezni, és az egyházias érzületnek (sentire cum Ecclesia)
ebben az összefüggésben is van értelme, hiszen az egyházi jogszabályoknak mindig hittani
alapjai vannak. Ezért aztán – akárcsak a II. Vatikáni Zsinat tanításával kapcsolatban
– a kánonjogra is alkalmazni kell a folytonosságban való megújulás hermeneutikáját.
Az érett keresztény mind jobban törekszik a törvényt szeretni, megérteni és
hűen alkalmazni. Ilyen hozzáállással kell értelmezni a jogot mind a kánonjogtudomány
művelésekor, mind a bírósági és az igazgatási munka során, mind pedig a hívek és a
közösségek életét érintő igazságos megoldások keresése során.
A pápa nyomatékosan
kijelentette: „A törvények elfogadásához szükség van az engedelmesség szellemére,
s törekedni kell becsülettel és odaadással tanulmányozni az egyházi jogi hagyományt,
hogy azonosulni lehessen vele, akárcsak a főpásztorok által hozott jogszabályi rendelkezésekkel,
s különösen is a pápai törvényekkel, valamint a kánonjogi kérdéseket érintő tanítóhivatali
megnyilatkozásokkal, amelyek már önmagukban is kötelező jellegűek a jogra vonatkozó
tanítást illetően.”
Mindezeknek a megfontolásoknak különleges jelentőségük
van a házasság és a szent rendek érvényességét vizsgáló eljárások során – folytatta
a Szentatya, utalva a Rota Romana által tárgyalt bírósági ügyekre. Ezeknél ugyanis
az egyházi törvény valódi jelentésének megértése nagyon is mély és gyakorlati módon
érinti az egyes személyek és közösségek életét, s ezért különleges odafigyelést kíván.
Alkalmazni kell tehát – szólt a pápai figyelmeztetés – mindazon jogi kötelező erővel
bíró eszközöket, amelyek a törvények értelmezésének és alkalmazásának egységét hivatottak
biztosítani, amit az igazságosság is megkövetel.
Tehát: a vonatkozó pápai
tanítást, amit elsősorban a Rota Romanához intézett pápai beszédek tartalmaznak, továbbá
magának a Rota Romanának a jogalkalmazási gyakorlatát, valamint a Római Kúria többi
dikasztériuma által kiadott jogszabályokat és nyilatkozatokat. A lényegi dolgokat
illető egységes értelmezés nem csökkenti a helyi egyházi bíróságok szerepét, hiszen
azoknak a jogra vonatkozó igazság iránti tisztelettel kell eljárniuk, és példaszerűen
kell gyakorolniuk a kommúniót az egyházfegyelem terén, ami az Egyház egységének lényegi
vonatkozását képezi.