„Az örömhír: örök életünk van!” – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi harmadik vasárnapra

Jézus megkeresztelkedése és megkísértése után megkezdi nyilvános működését: hirdetni kezdi Isten országának evangéliumát: „Az idő betelt: közel van Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az üdvösség jóhírében!” Márk evangéliuma elején rögtön Jézus üzenetének lényegére irányítja a figyelmet: elközelgett, elérkezett Isten országa, uralma (baszileia) Jézus Krisztus személyében. Mert Ő maga az Isten országa, autobaszileia, ahogy a III. századi egyházatya, Órigenész mondta. Hinnünk kell és meg kell térnünk, hogy beléphessünk az Országba, hogy Krisztus társai lehessünk.

A megtérés (metanoia) szó szerint megfordulást jelent, a bűnös, sötét múlt megtagadását, és odafordulást az élő Istenhez, hogy éltető Napunk felé fordulva járjuk életünk útját, amelyet Ő szeretettel kijelölt nekünk. Aki igent mond az őt megszólító Isten Szavára, hátat fordít a bálványoknak és „az élő, igaz Isten felé fordul” (1Tessz 1, 8kk). A cél és az út is nem más, mint Jézus Krisztus, a megtestesült Fiú, aki az Atyánál Igazság és Élet volt, és testet öltve utunkká lett. (Szent Ágoston) Ő a világ Világossága, Benne Élet volt, és ez az Élet az emberek Világossága. Az örömhír (evangelium) ez: Jézus Krisztusban az Atya fogadott gyermekei, az örök élet várományosai lehetünk a Lélek által, tehát hivatásunk az isteni életben való részesedés. Mindannyian, akik megkeresztelkedtünk, már a megkezdett örök életet éljük. (Gratia est semen gloriae = a kegyelem a dicsőség magva, hangoztatták az egyházatyák.)

Isten Országa titokzatos valóságát Jézus fokozatosan nyilatkoztatja ki tanítványainak, tehát nem a világ bölcseinek és okosaknak, hanem a kicsinyeknek és alázatosaknak, közvetlen követőinek. Hasonlatokban, példabeszédekben érzékelteti az Ország kezdetét, növekedését: a magvető, a mustármag, a kovász, a konkoly és a jó mag hasonlatokra gondoljunk. Az Ország hasonlít az elvetett és növekvő maghoz, fává terebélyesedik, befogad majd minden nemzetet. A konkoly és a búza együtt nő a végső aratásig, az ítélet napjáig, amikor majd kirostálják az ocsút a jó búzából. Az Isten uralma = Jézus királysága nem e világból való, ahogy Jézus Pilátus előtt kijelenti. Aki hisz az evangéliumnak, és az Atya akaratát cselekszi, az tartozik Jézushoz. Isten országa tehát belső, lelki valóság: „igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben”, hirdeti majd Szent Pál.

Az Ország kapuja: a hit. - Ebbe az Országba a hit által léphetünk be. Igent mondunk a megtestesült Ige által minket szólító Istennek, mert hitelre méltónak tartjuk szavát, mert az Atya igazolta Fiát csodajelekkel, főleg feltámasztásával. A negyedik evangélium és a jánosi levelek különösképpen a megtestesült Igébe vetett hitet, a megtestesülés valóságát hangsúlyozzák, mivel már fellépett egy eretnekség, amely ezt tagadta. „Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Messiás, Istentől született. (…) Aki hisz Isten Fiában, magában hordja Isten tanúságát. (…) A tanúság pedig arról szól, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet Fiában van. (…) Ezeket azért írom nektek, akik hisztek az Isten Fiában, hogy tudjátok: örök életetek van.” (1Jn 5, 1-13). Az Atya, aki előbb, öröktől fogva kiválasztott és szeretett bennünket, vonz, hív mindenkit megtestesült és keresztre feszített Fia által. (Vö. Jn 12, 32kk) János evangélista hirdeti, hogy az Atya úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy mindenkinek örök életet adjon. Nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje, hanem hogy üdvözítse. „Aki hisz benne, azt nem ítéli el, de aki nem hisz, azt már elítélte. (Vö. Jn 3, 16-17)

János evangéliumában a hit és a hitetlenség, a világosság és a sötétség, az igazság és a hazugság közötti drámai küzdelemnek lehetünk tanúi. Úgy tűnik, hogy ez a harc a végső ítélet napjáig tart, bár az ítélet már megkezdődött. Aki ellenáll a hitre szólító isteni hívásnak, aki gőgösen megkeményíti szívét, már most megítéltetett. Főleg azokat sújtja az ítélet, akik menekülnek a világosság elől, mert műveik gonoszak, akik végül megátalkodottak, a Gonoszság rabjai lesznek. De remélhetjük, hogy Isten győzedelme kegyelme végül magához szelídíti a lázadozó szíveket is.

(Mk 1, 14-20)

Imádkozzunk a megtestesült Igéhez Prohászka Ottokárral!
Jézusom, Megváltóm, te lelkemnek lelke,
te Uram és Istenem,
te aki közénk jöttél,
aki hozzánk hasonlóvá lettél,
ki emberi nyelvünkön szóltál,
ki elfogadtad értelmünk nehézkes, szegény formáit
és természetfölötti kincseidet beleöltöztetted
a mi gyarlóságunk gyermekszavaiba!
Ráadtad az igazságra az emberszabta gondolaruhákat,
hogy ráismerjünk isteni eredetünkre,
eltompult lelkiségünk örök titkaira,
melyeknek tiszta látásától megfosztott a bűn.
És ajkaddal megszentelted emberi beszédünket,
és igazságaiddal értelmet, célt adtál szavainknak.
Hallgatom, lesem, őrzöm e szókat,
az enyémek, nekem szólnak, engem mintáznak,
bennem virágzanak. (…)
És ma ezredévek távolából is
mintha arcunkhoz simulóajkad suttogását hallanók.
Ó mert Téged megifjít az idő és növeszt a távolság,
ez a te Végtelenséged törvény, Uram,
s e Végtelenség egyre hangosodó
egyre tüzesedő szavakat hagyott itt nekünk,
melyeknek élete öröklétből öröklétbe nyúl.

(Élő vizek forrása)