„Katolikus-zsidó párbeszéd: Ne ölj” – Linder Ágnes biblikus tanár elmélkedése

Január 17-én tartják Olaszországban a katolikusok és zsidók közötti párbeszéd napját.
Az idei nap témája a zsidó számozás szerint, a hatodik parancsolat, „Ne ölj” (Kiv 20,13).
II. János Pál nyomában haladva XVI. Benedek pápa tovább folytatja a zsidó-keresztény párbeszéd és együttműködés elkötelezett munkáját.

Egymás kölcsönös megismeréséről van szó, arról, hogy világosan megmutassuk: a vallások nem pusztán konfliktusok kiváltó okaiként szerepelhetnek, hanem a megbékülés eszközévé válhatnak. „A probléma nem az, hogy egymással szembe állítva őket megállapítsuk: Mózes nagyobb-e vagy Jézus, hanem az, hogy felismerjük mindkettő szerepét ugyanabban a történetben, az üdvösségtörténetben” – állítja André Chouraqui algériai francia zsidó író Mózes c. könyvében.

„Keresztények és zsidók közösen elfogadott kritériuma a Tóra, amelyben mindkét vallás megtalálja a kölcsönös megértés közös pontját” – olvassuk Jacob Neusner „Egy rabbi Jézussal beszélget” c. könyvében. A Tóra központi témája természetesen Isten kinyilatkoztatása a Sínai hegyen, az ő szavai, amelyeket Mózes tudat az emberekkel. Attól a perctől kezdve minden megváltozik: Izrael „szövetségre” lép Istennel, elfogadva a „mitzvah”, a parancsolat kötelességét. Ennek a tudatnak, meggyőződésnek a középpontjában áll a Tízparancsolat átadása, az az alapvető, eltéphetetlen kapcsolat, ami a keresztényeket „idősebb testvéreikhez”, a zsidókhoz köti.
A zsidó-keresztény párbeszéd fő vezérfonala, pontosan tehát a Tízparancsolat, amely idén a zsidó számozás szerint a hatodik parancsolat: „Ne ölj”. (Ez a keresztényeknél az ötödik parancsolat).

Ez nyitja meg az ún. „negatív”, ugyanakkor „alapvető” parancsolatok sorát, amelyek az embertársainkhoz fűződő kapcsolataink sokrétű dimenzióját érintik, és amelyek közös nevezője az élet iránti tisztelet. Ez a parancs nem pusztán az élet kioltásának tiltása, hanem annak jóval tágabb értelmében vett tisztelete. Máté evangéliumában olvassuk: „Hallottátok a régieknek szóló parancsot: Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé. Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák törvényszék elé, aki haragot tart. Aki felebarátját butának mondja, állítsák a nagytanács elé. Aki pedig istentelennek mondja Őt, jusson a gyehenna tüzére” (Mt 5,21-22).

A hatodik parancs – csakúgy, mint a többi parancsolat – felszólít, hogy csatlakozzunk azokhoz az egyetemes, alapvető etikai elvekhez, amelyek védelmezik az emberi méltóságot és életet. Ölni ugyanis merénylet a Teremtő, az Atya ellen, „mivel Isten saját képmására teremtette az embert” (Ter 9,6).

A „ne ölj” parancsolat nem csak egy már végrehajtott tettet ítél el, hanem minden olyan szándékos tettet, amely tudatosan veszélyezteti az emberi életet, amelynek következménye halált okozna. Az előre kitervelt, szándékos emberöléstől a háborúig, az emberi élet kioltását célzó minden más cselekedet, akár megengedett jogilag, akár nem, mint például a halálbüntetés, az abortusz, az eutanázia, a segédlettel elkövetett öngyilkosság, de ide tartozik a szó általi „gyilkosság” is. A Leviták könyvében olvassuk: „Ne rágalmazd tieidet, és ne törj embertársad vérére” (Lev 19,16).

„Szeresd embertársadat, úgy mint magadat” (Lev 19,18). Nem elég „nem ölni”, hanem szükség van arra, hogy ne jussunk el az embertársaink iránti harag érzéséig. Keressük a kiengesztelődést, így minden jóakaratú ember, gondolatai tisztasága révén elkerülheti nem csak a bűnt, hanem a bűnre vezető utat is.
Ez az üzenete a katolikus-zsidó párbeszéd idei napjának.