Filippino Lippi és Sandro Botticelli az 1400-as évek Firenzéjében

E címet kapta a római kiállítás, amely a két neves, kortárs reneszánsz festőművész, Filippino Lippi és Sandro Botticelli remekműveit, festészetük egyediségét volt hivatott bemutatni. A tárlat elsősorban Filippino, vagyis a szintén hírneves Filippo Lippi fiának mintegy 34 éves munkásságára összpontosított, párhuzamot keresve barátja és mestere, Sandro Botticelli mindenki által jól ismert „bravúrjával”.

A kis Filippino fiatalon, mindössze 12 évesen került Botticelli műhelyébe miután elveszítette édesapját, akinek Botticelli volt egyik legígéretesebb növendéke. Hosszú időn át többen is, pl. a neves művészettörténész Berenson, úgy tartották számon a fiatal Lippi-t, mint „Botticelli barátját” annak ellenére, hogy már maga Botticelli is felismerte Filippino korán megmutatkozó egyedi művészetét. Egy ilyen kiállítás, ahol egymáshoz közel láthatóak a két művész alkotásai, tökéletes alkalmat ad arra, hogy mi magunk is hasonlóságot kereshessünk a két festő között elismerve azt, hogy „Filippino legalább akkora művész volt, mint mestere és barátja”. Ez volt az elsődleges célja a tárlatnak.

Antonio Paolucci, a Vatikáni Múzeumok igazgatója a kiállításhoz írt bevezetőjében több korabeli forrást is megemlít annak illusztrálására, hogy Filippino a kor, vagyis az 1400-as évek második felének szinte kedveltebb festője volt, úgy, mint a híres neves, a Vénusz születését és a Tavaszt megfestő Botticelli, eredeti nevén Alessandro di Mariano Filipepi. 1502-ben pl. munkásságának tetőfokán Filippino Lippi megengedhette magának, hogy a korabeli Itália leghíresebb gyűjtőjének és mecénásának, Isabella Gonzaga-nak felkérését visszautasítsa időhiányra és sok megbízásra hivatkozva. Sandro Botticelli azonnal nagy örömmel jelezte készségességét a munkára, mivel nem volt neki jelentősebb megbízása – látható a kiállított eredeti kéziratok között.

A korról, illetve a korabeli Firenzéről szólva, így a kiállításon is, nem lehet nem megemlíteni a domonkos szerzetes, prédikátor Girolamo Savonarola nevét és működésének hatását a városra. Savonarola hitszónoki tevékenysége, amely a kor „romlottságának” megfékezését tűzte ki célul, természetesen megnyilvánul a két művész, így Botticelli és Lippi ábrázolásaiban is. Míg korai festészetüket nagyvonalakban a színek és részletek sokasága jellemzi, úgy késői műveik egyszerűbbé, lényegre törővé váltak Savonarola prédikációinak megfelelően. Ez jól megfigyelhető pl. Filippino Lippi a római Santa Maria sopra Minerva bazilika Carafa kápolnájában készített Angyali üdvözletét és a későbbi, 1504 körül készített magával ragadó, Keresztre feszített Krisztust ábrázoló festményének összehasonlításakor. Ez utóbbit megfigyelve Lippi a részleteket elhagyva Jézus keresztre feszített testére koncentrál spirituális környezetbe helyezve azt a valóságnak megfelelő környezet helyett sötét hátteret használva. A drámai pillanat az egyetlen, amit a néző elé állít, a Megváltó, Isten Fiának holt teste.

Savonaroláról szólva fontos megemlíteni Lippi képén Jézus vérét, amely sebeiből látható módon folyik végig arcán, karjain, testén és a kereszten is. Savonarola prédikációiban különös hangsúlyt fektetett ugyanis Jézus vérére, amely – a korabeli viták és a domonkosok szerint – Krisztus áldozatának és az ember megváltásának szimbóluma. Ezt az elképzelést erősen hirdette a domonkos hitszónok az akkori Firenzében és minden bizonnyal Lippi is ezért festi meg ily látható módon.

További megfigyeléseket végezve észrevesszük a környezet hiányát, vagyis a történet valódi életkörülmények közé való helyezését, amely eddig Filippino Lippi egyik ismertetőjének volt mondható. Lippi korai alkotásain különös hangsúlyt fektet a részletekre, a legkisebb mezei kisvirág, vagy akár a bogarak megjelenítésére is. Valóban ismertetőjegyének mondhatjuk részletességét. Festészetének késői szakaszában azonban ezek átalakulnak, és már a manierizmus felé tekintve elhagyják fiatalkorának lelkes mivoltát és a kor politikai áramlatainak, helyzetének megfelelően zavartabb, borúlátóbb világszemléletet tükröznek.
A római kiállítás elvezeti a látogatót a reneszánsz csodálatos formáinak világába két illusztris festője, vagyis Sandro Botticelli és Filippino Lippi által tisztelegve kimagasló tehetségük előtt.

(hh)