2012-01-14 16:13:34

A Habeshia ügynökség felhívása a szerv- és emberkereskedelem ellen


Újabb sürgető figyelmeztetés a nemzetközi közösség felé, hogy azonnal avatkozzon be a szerv- és emberkereskedelem ellen, elsősorban Észak-Afrika és a Közel-Kelet területén. Ezzel a kéréssel fordul Mussie Zerai atya, az együttműködésért és fejlődésért küzdő Habeshia ügynökség elnöke a nemzetközi közösséghez. A szervezet határozottan elítéli az eritreai menekültek százainak esetét, akiket a menekülttáborokból szedtek össze és, akik mai napig a Sinai-hegység emberrablói kezében vannak. Szexuális visszaélések, különböző típusú bántalmazások, táplálékmegvonás és erőszak áldozatai. A fogvatartottakat továbbá zsarolják és arra kényszerítik, hogy akár 30 ezer dollár összeget is fizessenek a szervkioperálás elkerülése érdekében.

A Habeshia ügynökség szerint az elmúlt években több mint százezer ember lett áldozata az emberkereskedelemnek Szudán, Egyiptom, Líbia, Eritrea, Etiópia és Szomália területén. A becslések szerint emiatt közel négyezer kiskorú és több mint háromezer felnőtt tűnt el a Sinai-hegy területén.

A szervezet felhívással fordul az európai közösséghez, amely már együttműködésben áll az Afrikai Unióval és az adott országokkal ezen a területen, hogy erősítse meg a megelőzési tevékenységét és az információs kampányát a szudáni és etiópiai menekültek között. Továbbá növelje a nemzetközi rendőrség akcióit a bűntettek felszámolása érdekében.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.