2012-01-12 16:28:45

„Egy új, szolidáris és felelős gazdaság felé” – az Európai Unió Püspöki Konferenciái Bizottságának (COMECE) nyilatkozata


Január 12-én, csütörtökön Brüsszelben Reinhard Marx bíboros, München-Freising érseke, a COMECE elnökhelyettese ismertette a nyilatkozatot, amelynek címe: „Szociális piacgazdaság Európában”. Válaszként az Európát sújtó jelenlegi gazdasági és pénzügyi válságra, a COMECE püspökei javasolják, hogy a Közös piacot a szociális piacgazdaság felfogásának megfelelően fejlesszék tovább. Ezáltal az Európai Unió szolidáris és felelős közösséggé válhat. A főpásztorok kifejtik véleményüket a rendkívül versenyképes szociális piacgazdaságról, amely a Lisszaboni Szerződés életbe lépése óta az Európai Unió egyik célkitűzése.

Ez a politikai koncepció, amely főleg a német nyelvű országokban terjedt el, de jelen van például a lengyel alkotmányban is, általánosságban a következőt jelenti: a piac szabadsága, amelyhez kapcsolódnak a versenyképes gazdasági eszközök, a szolidaritás alapelve, a társadalmi egyenlőség mechanizmusai, vagyis az állam által biztosított széleskörű szociális védelem. A nyilatkozat célja, hogy mindezt megtöltse tartalommal – olvassuk a COMECE tájékoztatójában.

A püspökök hangsúlyozzák az ingyenesség, az ajándék jelentőségét a szociális piacgazdaságban. A piac önmagában véve nem antiszociális. Ha megfelelően rendezett, akkor a találkozás, a kapcsolatteremtés helyévé válhat. A nyilatkozat emlékeztet a konkurenciának a piacgazdaságban betöltött pozitív szerepére, ugyanakkor elítéli a pusztán profitirányú gazdaságot.
A püspökök utalnak arra, hogy végső soron maguk a fogyasztók határozzák meg fogyasztói szokásaikkal Európa és a világ gazdasági életének jelentős részét. Minden gazdasági döntés erkölcsi következményt von maga után. Szükség van tehát olyan kultúrára, amely kialakítja az állampolgárok felelős fogyasztói szemléletét. Újra kell gondolni az Unió és a tagállamok illetékességének felosztását a szociálpolitikák terén. A Nyilatkozat erőteljes felhívást intéz a felelősökhöz a fenntartható fejlődés gazdasági és etikai alapelveinek tiszteletben tartására. Európában és az egész világon szükség van arra, hogy intézményesen biztosítsák a környezetvédelmet.

A COMECE püspökei arra szólítják fel az Európai Uniót, hogy kötelezzék el magukat a hosszú távú fejlődésben, egy olyan hiteles világpolitikai tekintély kialakításában, amely a gazdasági leleményességen túl figyelembe veszi az igazságosságot és az ökológiai felelősséget. Szükségünk van szolidáris és felelős közösségre ahhoz, hogy életre hívjuk az Európai Unióban a szociális piacgazdaságot. Mi, európaiak csak így kerekedhetünk felül a jelenlegi súlyos válságon és az egész világnak végre hatékony tanúságot tehetünk az igazságosságról és a békéről – írják a Nyilatkozatban a COMECE főpásztorai.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.