2012-01-10 16:57:47

Szentföld: 44 év után Krisztus megkeresztelkedését újra a Jordán folyónál ünnepelhették a keresztények


A szentföldi katolikus közösség 44 év eltelte után Urunk megkeresztelkedését ismét Qasr al-Yahud-nál ünnepelte, vagyis ott, ahol a hagyomány szerint Keresztelő Szent János és Jézus találkoztak a Jordán folyónál. Qasr al-Yahud Jerikó közelében található és idén nyáron nyílt meg újra a zarándokok számára. A keresztény hagyomány a kezdetektől úgy ismerte ezt a helyet, mint Krisztus megkeresztelkedésének helyszínét, amelyet a „Hatnapos háború” (1967. június 5-étől június 10-éig tartott Izrael és négy arab állam között) után zártak le biztonsági okok miatt. Az elmúlt 44 évben a zarándokok csak katonai felügyelet mellett, meghatározott napokon kereshették fel a helyet. A Jordán partjának megnyitása azonban lehetővé tette a helyszín szabad látogatását és a szentföldi kusztódiának pedig azt, hogy Krisztus megkeresztelkedésének ünnepén megtarthassa hagyományos zarándoklatát – olvasható a jeruzsálemi latin pátriárkátus honlapján.

Január 8-án, vasárnap, Urunk megkeresztelkedésének ünnepén százak vettek részt a hagyományos szertartáson és zarándoklaton, amelynek keretében szentmisét mutatott be P. Pierbattista Pizzaballa, ferences, szentföldi kusztos, aki az esemény alkalmával a Jordán folyó vizével több gyermeket is megkeresztelt.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.