A Torinói Halotti Lepel kutatásának újabb eredményei – Pályi Gyula professzor előadása

A modenai vegyészprofesszor, az Olasz Tudományos Akadémia, a „Negyvenek” tagja összefoglalja hallgatóinknak a Krisztus halotti lepleként tisztelt lenvászon-kutatás legújabb tudományos eredményeit. A vizsgálatok egyértelműen megállapították, hogy nincs szó „középkori hamisítványról”.

VR: A közelmúltban publikálták interneten öt olasz kutató 2005 és 2010 között elért kutatási eredményeit, melyek, úgy tűnik, a Torinoi Lepel képe természetének kérdését hozzák közelebb a megoldáshoz. A munka feltűnést keltett, Karácsony előtt a Magyar Kurír is beszámolt róla. Ön a téma szakértője, hiszen nemrég jelent meg a Lepelről írott könyvének újabb kiadása a Szent István Társulatnál. Mi a véleménye ezekről az újabb eredményekről?

Pályi Gyula: A Torinoi Lepel egyik legrejtélyesebb vonása a kép természete. E kép, mint ismeretes egy halott férfit ábrázol elölről és hátulról. Jellege a fotográfiai negatívnak felel meg. Különleges érdekessége, hogy az elszíneződés csak a len fonalak legkülső rétegében jelenik meg és színerőssége nem a szín tónusától, hanem az azonosan színeződött elemi szálak számától függ. A tudomány számos lehetőséget kizárt, például a festést, de eddig értetlenül állt a kép létrejöttének kérdése előtt. Paolo di Lazzaro és munkatársai e területen jelentős előrehaladást, mondhatni, frontáttörést értek el.

VR: Professzor úr, összefoglalná röviden a legújabb eredmények lényegét?

Pályi Gyula: Megkísérlem. E tudósok, akik a munka jellege alapján vélhetően mérnök-fizikusok, abból a feltevésből indultak ki, hogy a Lepel képét valamiféle intenzív fénysugárzás hozta létre. E feltevés ellenőrzésére rövid hullámhosszú, tehát nagy energiájú lézer sugárzást alkalmaztak. A lézer sugár lényegében a közönséges látható vagy szemmel nem érzékelhető fénnyel azonos, de igen nagy intenzitású és nagymértékben összetartó, koherens, sugárzás.

Ezt úgy hozzák létre, hogy atomokat vagy molekulákat „sugárzás-képes” állapotba hoznak, mint mondani szokás: gerjesztenek, majd megfelelő módon elérik, hogy ezek egyszerre adják le, fénysugárzás formájában, a gerjesztéshez használt energiát.

Az Olasz Állami Energiaügyi Hatóság, ENEA, Frascatiban működő kutatóintézetének tudósai előbb egy kisebb energiájú, xenon-klorid, majd egy nagyobb energiájú, argon-fluorid lézert használva kimutatták, hogy az utóbbival a Lepel képéhez nagymértékben hasonló elszíneződést tudnak előidézni lenvászon felületén.

VR: Nem lehet, hogy ez a nagyenergiájú sugárzás egyszerűen megégette a vászon felületét? Korábban is voltak elképzelések, hogy a kép eredete valamilyen pörkölődési folyamattal magyarázható.

Pályi Gyula: Nem, ezt di Lazzaro és munkatársai külön kísérletben vizsgálták. A Lepel képéhez leginkább hasonló körülmények között a mintadarab a 20-21 fokos szobahőmérsékletről mindössze 25 Celsius fokra melegedett, a len-szálat alkotó cellulóz hő bomlásához pedig 150 – 200 fok közötti hőmérséklet szükséges. Ily módon biztosra vehető, hogy az olasz kutatók által észlelt okker-sárgás elszíneződés kizárólag fotokémiai eredetű.

VR: Ezzel a munkával tehát mondhatnánk, hogy végképp megoldódott a Torinoi Leplen látható kép rejtélye?

Pályi Gyula: Erről még szó sincsen, de ez az eredmény 1898 óta, mikor a Lepel képének fotográfiai negatív jellegét felismerték, a legfontosabb fejlemény. Nem elhanyagolható következménye, hogy további tudományosan és kísérletileg alátámasztott ellenérvet jelent az úgynevezett „középkori hamisítvány” elmélettel szemben.

Említést érdemel, hogy hívő keresztények között elterjedt az a legendás hagyomány, hogy Jézus Krisztus feltámadását valamiféle fényjelenség kísérte és ez a sugárzás lett volna az, ami az éppen feltámadás előtt álló holttestet „lefényképezte”.

A feltámadás művészi ábrázolásaiban is találkozunk ezzel a legendával. Döbbenetes, hogy most a legmodernebb fizika módszereivel ez a lehetőség mintegy karnyújtásnyi távolságba került. A jelenség pontos megértéséhez még rengeteg aprómunka szükséges, de vitathatatlan, hogy e kutatással egy fontos távlat nyílt meg a kutatók előtt.

(vm)