Szentföld: P. Pizzaballa ferences, szentföldi kusztos karácsonyi üzenete

„A mennyek országa hasonlít a szántóföldben elrejtett kincshez. Amikor egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet” (Mt 13,44).

A Karácsony egy olyan Isten története, aki azért jött, hogy elrejtőzzön egy kis szántóföldben. Kicsinységében, ember fiaként, kisdedként, mint a többi gyermek rejtőzött. Betlehemben bújt meg, csendben jőve a világra. Betlehem egy kis falucska a hatalmas birodalom szélén, föld, amely már akkor sem ismerte a békét.

A Karácsony szántóföldek és kincsek története is, embereké, akik kincset és földet találnak. Sokakhoz eljut a hír, hogy a kincs melyik szántóföldben rejtőzik. Sajnos azonban nem mindenki keresi és van aki, nem is találja, nem mindenki hagy fel mindennel, hogy rátaláljon.
A kincs megszerzéséhez elsőként mindentől meg kell válni. Ez az egyetlen út! Nem elég csak rátalálni, nem elég tudni, hogy hol van. Az életet kell kockára tenni.

A szentírási szövegek a szántóföldben rejtőzködő kincs történetéről szólnak, amely nem más, mint az ember szíve. Ugyanis minden szántóföld és minden szív kincset rejthet magában. A szentírási szövegek sok-sok ember történetét mondják el, olyanokét, mint a miénk, akik mindent kockára tettek a kincs felfedezése láttán: Ábrahám elhagyta földjét, isteneit. Mózes elvesztette száműzetésének bizonyosságait. Dávid kockáztatta életét. Jób mindent elvesztett azért, hogy megismerje Istent. És a próféták, akik a királyokhoz, a pásztorokhoz, a szegény özvegyhez, és az Evangélium kicsinyeihez vezetnek minket… Ők azok, akik nem hátráltak meg. Emberek, akik e felfedezés és találkozás láttán megértették, hogy az a meghatározó esemény történt, amelyben minden dolog értelmet nyer.

A kincset nem lehet véletlenül megtalálni, és nem lehet csak részben birtokolni. A kincs abszolút és radikális. Mindent el kell veszíteni ahhoz, hogy birtokolni lehessen. Aki szeret, az mindent el tud veszíteni. Szeretni azt jelenti, hogy mindent fel tudok ajánlani. Az első, aki elfogadta ezt, Jézus volt. Betlehemben rejtőzött annak reményében, hogy mindenki rá tud majd találni. Ő volt az, aki felfedte az odaadás útját. Mindent elvesztett és ezáltal újra rátalált az emberre. Úgy, mint az ember, aki mindent feladva Istenre talál.

A hit annak az ösvénynek a követése, amelyen – Jézushoz hasonlóan – tudni kell megfeledkezni önmagunkról másokért – bárki legyen is az – és tudni kell úgy élni, mint Ő, aki megmutatta nekünk ezt az utat. Tudni kell veszíteni, befogadni, meghallgatni, szolidárisnak lenni… Az odaadás útja ezek által a felfedezés útjává lesz.

Aki végigjárja, Istenre, testvérre és önmagára lel, élete átalakul. Lehet – és általában így is van –, hogy kívülről nézve semmi sem változik, hogy a történelem –és azon belül is a Szentföld helyzete – továbbra is drámai valóság marad, amelyet mindannyian látunk és megélünk: gyűlölet, megosztottság, félelmek, előítéletek uralkodnak… Viszont belül minden megváltozik! Változik az életszemlélet, a létezés, és a kegyelem által boldognak érezzük magunkat, ugyanis a földi élet nemcsak egy föld, hanem az a szántóföld, amely kincset rejt magában.

Azt kívánom Karácsonyra, hogy olyanok legyünk, akik Istent keresve elveszünk életükben. Az Ő iránti vágyban azonban újra magunkra találunk és felfedezzük, hogy az élet szántóföldjében valóban ott rejtőzik a kincs, amely mindenkié.

(hh)