2011-12-21 17:58:08

Az USA indián közösségének öröme az első rézbőrű boldog Kateki Takekwitha szentté avatásának hírére


XVI. Benedek december 19-én írta alá a dekrétumot, amely elismeri a csodát szentté avatásához. Boldog Kateki Takekwitha, a „mohawk indiánok lilioma” törzsének tiltakozása ellenére csatlakozott Jézushoz. Kateki 1656-ban született a New York államban található mai nevén Auriesville-ben. Édesapja a mohawk vezetője, édesanyja keresztény, aki a franciák között nevelkedett. Politikai és vallási zűrzavar idején jött a világra, 10 évvel azután, hogy három jezsuita szerzetest kivégeztek, mert az indiánok őket okolták a fehér ember betegségeinek váratlan megjelenéséért, mint pl. a himlő. Kateri négy éves volt, amikor ebben a betegségben elvesztette családját, amely miatt az ő arca is eltorzult és látása megromlott. Rokonai nevelték, majd egy katolikus pappal való találkozása után 20 éves korában 1676 Húsvétján megkeresztelkedett. Mivel rokonai nem örültek a ténynek, Kanadába menekült a Xavéri Szent Ferenc misszióba Montreal közelébe, Caughnawagába.

Ámulatba ejtette a jezsuitákat mély spiritualitásával és az Oltáriszentség iránti tiszteletével. Szüzességi magánfogadalmat tett, az imának szentelte magát és a gyermekeket tanította imádkozni, ápolta a betegeket és az időseket. Amikor közösségalapítási kérelmét elutasították, tovább folytatta életét az egyszerűségben és az imában. 1680-ban 24 évesen hunyt el, utolsó szavai ezek voltak: „Jézus, szeretlek Téged”. Szemtanúk szerint halála pillanatában eltűntek arcáról a hegek. Caughnawagában van a sírja. Nem sokkal halálát követően a katolikusok elkezdték tapasztalni, hogy közbenjárására csodák történtek.

Az amerikai indiánok kéréssel fordultak a katolikus egyházhoz már az 1800-as évek végétől Kateki hőseis erényeinek elismerése érdekében. 1932-ben küldték a Vatikánba az üggyel kapcsolatos dokumentációt. 1942-ben hirdették ki tiszteletre méltónak, amely a jelölt hősies erényeinek elismerését jelenti és az első lépés a szentté válás útján. II. János Pál 1980-ban avatta boldoggá két csoda elismerését követően. A harmadikról szóló anyag 2009-ben került a Vatikánba. Egy kisfiú Seattle-ben orvosilag megmagyarázhatatlan módon meggyógyult egy húsevő baktérium által arcát eltorzított betegségből, amelyben majdnem belehalt.

Az egyház az USA-ban július 14-én ünnepli liturgikus emléknapját. Az amerikai indiánok, az ökológia és a környezet védőszentje, valamint a katolikus ifjúság példaképe. „Az Egyesült Államokbeli és a kanadai indiánok régóta várták Boldog Kateri szentté avatását. Nagyon büszkék vagyunk rá, mert megtestesíti azt, amit II. János Pál inkulturációnak nevezett. A szentek egy etnikai csoport valóban inkulturált tagjai, mert személyesen testesítik meg az Evangéliumot és eredeti kultúrájukat is. Nagy számban veszünk majd részt szentté avatásán Rómában” – nyilatkozta az egyetlen indián származású katolikus érsek az Egyesült Államokban Charles Chaput philadelphiai érsek a CNS hírügynökségnek.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.