2011-12-20 16:52:32

2003 óta több keresztény hagyta el Irakot, mint az elmúlt 200 évben – a bagdadi segédpüspök nyilatkozata


A „Tempi” című olasz hetilapnak adott interjújában Shlemon Warduni püspök az irakiak karácsonyáról beszélt egy évvel a bagdadi templom ellen elkövetett merénylet után, amely több, mint 50 ember életét követelte. „Aggódunk és nyugtalanok vagyunk” – hangsúlyozta. Az amerikai csapatok kivonulása kapcsán pedig megállapította: „Nem hozták el a békét.”

Ma kb. 500 ezer keresztény él Irakban, ami nagy fájdalmat jelent és a folyamatos támadások miatt ezt a Karácsonyt is aggodalommal élik meg a közel-keleti országban. Senki sem felejtette el Bagdadban a 2010. október 31-én elkövetett merényletet, amelyet az Al-Káida emberei követtek el az Üdvösség Szűzanyja szír-katolikus templom ellen. 58 ember vesztette életét és több mint 70-en megsebesültek. Az utóbbi két hétben újabb erőszakhullám sújtotta az iraki keresztényeket: egy keresztény házaspárt meggyilkoltak Moszulban, Zhakóban pedig keresztények boltjait rombolták le, továbbá az iraki Kurdisztánban, amely általában nyugodt területnek minősül, egy fiatalembert raboltak el, majd engedtek szabadon. Bár minden módon próbáljuk biztosítani a hívek biztonságát, nagyon nyugtalanok – állapította meg Warduni püspök.

Zhakóban a keresztények üzleteit leromboló szélsőséges muzulmánok támadása után a bagdadi segédpüspök ellátogatott a városba és találkozott a helyi hatóságok vezetőivel. Szerencsére senki nem sérült meg az akcióban. A polgármester és a többi városi elöljáró is fájdalmuknak adtak hangot a történtek miatt. A támadás mindenkinek kárára van, mert zűrzavart kelt. Annak a reményüknek adtak hangot, hogy javulni fog a helyzet nemcsak a keresztények, de minden iraki állampolgár számára.

Az amerikai csapatok kivonulása kapcsán Warduni püspök kijelentette: távozásuk előtt az emberek és az ország megbékítésére kellett volna gondolniuk. Ahol nincs béke, ott minden hiányzik. Tudjuk, hogy a nemzetközi jog szerint a megszállóknak a békét kell elhozniuk az országba, ahova belépnek. Ez Irakban azonban nem történt meg. Most fennáll a veszélye, hogy sokkal súlyosabb dolgok fognak történni.

A Karácsonyt igyekeznek normális körülmények között megélni. Betlehemi jászolt készítenek, karácsonyfát állítanak, ünnepet szerveznek a hittanosoknak és a fiataloknak. December 24-én éjjel nem tudnak misét tartani, de délután 5 órára előrehozzák a szertartást, amelyet ünnepi összejövetel követ, mert ez a nap nem lehet olyan, mint a többi. December 25-én délelőtt minden templomban szentmisét mutatnak be reménykedve abban, hogy az Úr megvédi őket és meghallgatja imáikat. Azt kérik Istentől, hogy a világ keresztényei és elsősorban az irakiak tudjanak szilárdak maradni a hitben. Fohászkodnak, hogy a családok ellenálljanak a gonosz támadásainak, amely minden oldalról sújtja őket. Végül a békéért imádkoznak, különösen a Közel-Keleten és Irakban. Idén a betlehemi jászol előtt ámultan megállnak és elgondolkodnak azon, hogy Jézus hogyan tudta életét adni a világért. Látva, hogy Jézus eljött a Földre az emberek üdvözítése miatt, reményt ad nekünk – nyilatkozta Shlemon Warduni bagdadi segédpüspök.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.