„Mária alázata és hite” – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Advent negyedik vasárnapjára
Karácsony közeledtével,
advent negyedik vasárnapján az angyali üdvözlet örökszép jelenetét olvassuk
Lukács evangéliumából. A századok során ez a jelenet számtalan művészt, festőt, költőt,
misztikust ihletett. Soha nem tudjuk kellőképpen megközelíteni a misztériumot.
Az
Efezusi levél elejének himnuszában olvashatunk az Atyaisten örök üdvözítő tervéről:
Már a világ teremtése előtt szeretetből kiválasztott bennünket Fiában, Krisztusban,
hogy fogadott gyermekei legyünk, részesedjünk isteni életében. Mindenek előtt Krisztus
eleve elrendeléséről (predesztinációjáról) van szó: Isten az örök Ige megtestesülése
által akarta üdvözíteni a világot, megisteníteni a hívőket. (A görög egyházatyák gyakran
írnak erről a megistenülésről, theósziszról.) Ha pedig elhatározta Fia megtestesülését,
ehhez szüksége volt egy asszonyra. A Galata levélben (4, 4-6) olvassuk: „Amikor elérkezett
az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, (…) hogy a fogadott
fiúságot elnyerjük. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe,
aki ezt kiáltja: ’Abba, Atya!’…”
Ebben a csodálatos üdvösségtervben jelölte
ki Isten a názáreti Mária helyét: mindjárt Fia, Jézus mellett. Itt van az
Istenszülő méltóságának alapja. Itt, a názáreti házban történik az üdvösség drámájának
meghatározó jelenete. A titokról elmélkedve Szent Bernát, a mézajkú doktor, egyik
híres beszédében dramatizálja a jelenetet. Türelmetlenül biztatja Máriát, hogy ne
habozzon, ne várakozzon, hanem mondja ki az Igen-t, hiszen ettől függ a világ üdvössége.
Ez a kijelentés nem túlzás! Mert Isten szabad választása, Krisztus eleve elrendelése
nem köti meg sem Fia, sem Mária szabadságát. Miként a hívők szabadságát sem determinálja:
nem bábuként kezel bennünket. Mária teljesen szabadon mondja ki az Igen-t, mert kegyelemmel
teljes. Ugyanis minél inkább átadja magát a teremtmény Isten kegyelmének, annál szabadabb.
A Fiú is szabadon mond Igen-t az Atyának, és Jézus szabadon adja halálra magát üdvösségünkért.
Az
angyali üdvözletkor a názáreti szűz lelkében zavar támad: nem érti még Isten tervét,
de alázattal éshittel Igen-t mond az isteni hírnöknek. „Íme, az Úr
szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint.” Rokona, Erzsébet ezét mondja boldognak
Máriát, mert hitt. A Magnificat, Mária hálaadó éneke, felidézi az Ószövetség
lelki szegényeit, a kicsiket, alázatosakat, akiket Isten felmagasztal. Mária az izajási
Szenvedő Szolga édesanyja lesz: egyszerűen az Úr szolgáló leánya. Fia, Jézus társa
lesz - Názárettől a Keresztig és a feltámadásig. Az egyházatyák Mária hitéről elmélkedve
így következtetnek: Mária előbb fogant hittel lelkében, előbb fogadta be hittel az
Igét, mint testébe az isteni magzatot. Később Jézus is, nyilvános működése során,
amikor édesanyja és rokonai keresik, a testi rokonságnál fontosabbnak mondja a Vele
való hívő kapcsolatot, mint a vérségi köteléket: azok a boldogok, akik hittel befogadják
Isten igéjét, és azt szívükben megőrzik, szeretetben gyümölcsöztetik.
(Lk 1,
26-38)
Fejezzük be elmélkedésünket XVI. Benedek imájával (Deus caritas
est):
Szentséges Szűz Mária, Istennek anyja, Te ajándékoztad
a világnak az igaz Világosságot, Jézust, a te Fiadat – Isten Fiát. Te
teljesen ráhagyatkoztál Isten meghívására és így a jóság forrásává lettél,
mely Istenből fakad. Mutasd meg nekünk Jézust. Vezess minket Őhozzá.
Taníts meg minket megismerni és szeretni Őt, hogy mi magunk is valóban
szerető emberek és az élő víz forrásai lehessünk szomjazó világunkban.
– Ámen.