A világosság és az öröm tanúi - P. Szabó Ferenc elmélkedése Advent III. vasárnapjára

Advent 3. vasárnapját Gaudete-Öröm-vasárnapnak hívják a szentmise kezdőéneke miatt, amelyet a Filippi levélből vettek (4, 4-5): „Örvendjetek az Úrban szüntelenül! (…) Az Úr közel van.” A vasárnapi szentlecke az első Tesszaloniki levélből ugyanerre buzdít: „Legyetek mindig derűsek!” Az igazi keresztény örömről van szó, amely a hitből, reményből és szeretetből fakad. Hit Jézus Krisztusban, aki az Örömhírt hirdette: „Emberek! Isten szeret benneteket, örök életre hívattatok. Létetek forrása Isten végtelen szeretete, és sorsotok is az élő, szerető Isten és az üdvözültek szeretetközössége.” Az Úr közel van, itt van közöttünk. Ahol ketten-hárman összegyűlnek az Ő nevében, ott van közöttük. Ahol szeretet van, ott jelen van az Isten. Isten Fia eljött, és mindig jön, bebocsátást kér lelkünkbe. Hitünk szerint minden megkeresztelt lelke a Szentlélek lakása. A feltámadt Krisztus által elküldött Szentlélek: életadó, újjáteremtő és megszentelő Lélek. Mindig kérnünk kell a Szentlélek ajándékát, az isteni szeretetet, és a szeretet tüzéről, amely az öröm forrása, kell tanúságot tennünk a jeges, téli világban, a szeretethiánytól didergő, az igazságtalanságoktól szenvedő emberek között.

Az evangéliumi szakasz a János-evangélium prológusából (bevezetőjéből) a Keresztelőre vonatkozó két részlet. János küldetése az volt, hogy tanúságot tegyen az igaz Világosságról, a megtestesült Igéről, „hogy mindenki higgyen általa. Nem ő (János) volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról”. A teremtő és megtestesült Igében „élet volt, és az élet volt az emberek világossága.” Nekünk, keresztényeknek Keresztelő Szent János példájára a világ Világosságáról, Krisztusról kell tanúskodnunk. Jézus maga mondta: „Ti vagytok a világ világossága”.

A húsvéti vigília-szertartása alatt a Krisztust jelképező húsvéti gyertyáról meggyújtjuk kis gyertyáinkat; ez jelzi küldetésünket: szét kell vinnünk a feltámadás és az örök élet örömét a világba, amelyet beborít a sötétség, az istentagadás és a szabadsággal visszaélő vétkes tettek éjszakája. Az istentagadó német filozófus, Nietzsche így gúnyolódott a keresztényekről: „Milyen szomorúak, nem látszik meg rajtuk, hogy meg vannak váltva!” Persze ez általánosítás és ezért torzítás. De mindenképpen több kellene életünkben a húsvéti örömből!

De valaki kérdezheti: Karácsonyra készülve miért beszélek a húsvéti örömről? Azért, mert az öröm kiegyensúlyozott lelkiségünkhöz tartozik. Egy bizonyos régi aszkézis világ-megvetése, az ágostoni és a janzenista szellemtől befolyásolt lelkiség egyoldalúan hangsúlyozta Krisztus keresztjét és az ő szenvedésében való részvételt, és mintha megfeledkezett volna a feltámadás öröméről. A szentmisében mindig, Karácsonykor is, a húsvéti titkot, vagyis egyszerre Krisztus kereszthalálát és feltámadását jeleníti meg hathatósan az egyház. Kereszt nélkül nincs megváltás, de Jézus története nem fejeződött be nagypéntekkel. Per crucem ad lucem, a kereszt által jutunk el a fényre, meg kell halnunk a bűnnek, hogy isteni életet éljünk.

Sajnos, mi, keresztények sem járunk – megfogyatkozott hitünkkel és szeretetünkkel – Krisztus teljes világosságban. Meg vagyunk váltva, de még reménységben élünk, várjuk üdvösségünk beteljesedését. (Róm 8. fej.) Mert még visszaeshetünk a bűnbe, engedhetünk a kísértéseknek; önző énünk sötétségbe, halálba vihet bennünket. De a feltámadt Krisztus erejében (kegyelmével) képesek vagyunk szeretni. Nélküle semmit sem tehetünk, viszont Benne maradva mindent megtehetünk. Nem szabad leválnunk a szőlőtőkéről, mert a száraz venyigéket tűzre vetik, de ha Krisztushoz kapcsolódunk, Tőle kapjuk az életnedvet, és így bő termést hozunk. Ha isteni életünk kibontakozik, örömünk teljesebb lesz.

(Jn 1, 6-8. 19-28)