Száz éve született Belon Gellért püspök - Szabó Ferenc S.J. baráti emlékezése

Ebben az évben emlékezünk Belon Gellért pécsi segédpüspök születésének 100. évfordulójára. Szülővárosában, Füzesabonyban november 27-én koncelebrált ünnepi szentmisét mutatott be Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, aki beszédében kiemelte: Belon Gellért jánoshalmi plébános, majd pécsi segédpüspök „szíve együtt lüktetett a Szentírással: lelkigyakorlataiból, könyveiből sugárzik ez a lelkület.” Hozzátenném: „Jézus lelkülete”, 1984-ben megjelent elmélkedési könyve címével, amelyet dedikálva megküldött „Szabó Ferinek” a Vatikáni Rádióhoz.

Már egy évtizeddel korábban megismerkedtünk személyesen, éspedig Dienes Valériánál a Levendula utcában egyik hazalátogatásom alkalmával. Valéria táviratára feljött Jánoshalmáról Budapestre, hogy találkozhassunk. Akkor még nem volt püspökké szentelve; a kommunisták ezt csak akkor engedték meg, amikor már súlyos beteg volt. Gellért, a kiváló Prohászka-kutató, lelki atyja volt Dienes Valériának, akivel meg még 1965-ben ismerkedtem meg Párizsban, és azóta tartottuk a kapcsolatot: Bergson, Babits, Teilhard, Prohászka eszmevilága kapcsolt össze Valériával, Gellérttel pedig főleg Prohászka-kutatásunk.

Egy újabb látogatásom alkalmával felkerestem Gellértet Jánoshalmán. Egy estét nála töltöttem, ott aludtam. Felejthetetlen marad ez a beszélgetés. Témáink voltak: Vali néni, Prohászka, a mai teológia, írásaim és könyveim, az egyházi helyzet…Főleg a Vass Péter piaristával végzett fontos Prohászka-kutatásáról érdeklődtem, később is, amikor Rómában találkoztunk. Sajnos, az általuk elkészített háromkötetes Prohászka-válogatás nem jelenhetett meg. De a fordulat éve után a 90-es évek derekán elindult Prohászka-kutatásunk során felhasználtuk Belon és Vass munkáit (pl. a teljes Naplójegyzetek új kiadásánál.)

1978. június 8-án (századik évében) elhunyt Vali néni. Pár nappal később, június 12-én ezt írta nekem Gellért Rómába: „Valériánk hát megdicsőült; most nekünk kellene őt megdicsőíteni. Biztos van sok anyagod, de a Vele való memoár-beszélgetésem textusa már postán van. Valamit profitálhatsz belőle, ha szükséges.” (Megjegyzem: egyik látogatásom alkalmával Vali néni nekem is elmondta élettörténetét, megtérését.) Belon Gellért összeállított Hajnalvárás címmel egy kötetet (Bp. 1983) Dienes Valéria lelki írásaiból, ennek elején olvashatjuk az említett interjút, előtte pedig („Bevezetés helyett.”) Gellért búcsúbeszédét, amely június 27-én a Farkasréti temetőben hangzott el Valéria temetésekor. Még aznap este megemlékeztem kedves halottunkról a Vatikáni Rádióban.

Belon Gellért halálának (1987. május 23.) ötödik évfordulójára - Dankó László kalocsai érsek szorgalmazására – Dr. Waigand József szerkesztésében a Szent István Társulatnál megjelent a Belon Gellért Emlékkönyv. Ebben életének főbb adatain kívül olyan dokumentumokat is olvashatunk, amelyeket nekem is megküldött a Vatikáni Rádióhoz. Például beszámolt Kodolányi János író visszatéréséről a katolikus egyházba. Gellértnek fontos szerepe volt e visszatérés előkészítésében. „Sokat beszéltünk az egyházban folyó kérdésekről: XXIII. János pápa egyénisége, a zsinat, a zsinaton tárgyalt és nem tárgyalt kérdések, VI. Pál pápa, Teilhard de Chardin rendszere, igen nagy hatással voltak rá” (A hosszú beszámoló és Kodolányi koporsójánál mondott beszéde: Emlékkönyv, 44-53) Ebben az Emlékkönyvben (60) egy interjúban Gellért elmondta:

„Kodolányi Jánoshoz jó barátság fűzött. Én ismetettem meg Teilhard de Chardinnel. Halála előtt kérte, hogy temessem el. Illyésék a rokonok voltak. Valószínű, hogy részt vehettek Kodolányi végső búcsúztatásán, mert amikor meghalt az író /Illyés Gyula/, akkor Flóra asszonyék megkerestek, hogy az lenne a kérésük, én végezzem el a gyászszertartást.” Így is történt. Belon Gellért búcsúztatta Illyés Gyulát, aki élete végén katolikus temetést kért; miután hosszú ideig a „hit senki földjén” járt, keresve az élet értelmét. Belon Illyés egyik verséből idézett a temetésen: „A csillag mind betlehemi”. (Emberi éj.)

Belon Gellértet kinevezése után 23 évvel szentelhették püspökké. Bizonyára az állami engedélyt közeli halála hírére adták meg. 1975-ben magára vette a gyógyíthatatlan betegség keresztjét: tüdőrákkal műtötték, kivették jobb tüdejét. Oldalsebe állandó fájdalmat okozott neki. Mégis hihetetlen munkaerővel folytatta munkáját: a Prohászka-kutatást, előadói körutakat, irodalmi tevékenységét, bár írásait a katolikus sajtó csak 1980 óta közölhette. Életének utolsó előadását Bécsben Prohászkáról, a papról és szociális apostolról tartotta 1987. május elsején. 1987. május 23-án hunyt el a pécsi klinikán.

„Sebtől gyógyult” (Vulnere sanus): ez volt Belon Gellért püspöki jelmondata. Erről a püspök cikket írt az Új Emberben (1982. május 30.). „A régi címerekben szereplő jelmondatok történelmet is, hitvallást is jelentenek. Történelem, amennyiben jelképezi mindazt, ami egy életen át a seb fogalma alá tartozhat, kezdve a korai árvaságtól, a fiatalon szerzett betegségen át az utóbbi években megesett súlyos műtétekig. (…) – És hitvallás: amennyiben az élettapasztalat erejével képviselhetem, hogy Krisztus sebei valóban gyógyítanak. És nincs az a seb – a legtágabb értelemben véve is -, amiből kiút ne nyílnék a gyógyulás, a megoldás felé. – Hogy Krisztus sebei valóban gyógyítanak, azt a húsvéti elbeszélésből tudjuk. (vö. Lk 24, 40). Szent Tamás hitetlensége is a sebek érintésétől gyógyult meg…”