„Készítsétek elő az Úr útját!” - P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Advent második vasárnapjára

Advent második vasárnapján a liturgia Keresztelő Szent János alakját idézi fel, akiről Márk mindjárt evangéliuma elején beszél. Jézus Krisztus előfutárának, mind a négy evangélium tanúsága szerint, igen nagy volt a tekintélye Jézus nyilvános fellépése idején. Sokan úgy hitték, hogy ő a próféták által megígért messiás. János a Jordán melletti pusztában bűnbánatot hirdet, és vízzel keresztel.

„Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” De az Előfutár alázatos: megvallja, hogy nem ő az, akire várakoznak. Az igazi Messiás már jön, ő majd tűzzel, Szentlélekkel keresztel. János Neki engedi át a teret. A legjobb felkészülés jövetelére a bűnök bevallása, a bűnbánat és megérés. Jézus megkeresztelkedése és megkísértése után így kezdi nyilvános működését: „Az idő betelt: közel van Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az Evangéliumban (üdvösség Jó hírében)!”

Karácsonyra is a legjobb készülődés hitünk elmélyítése, a megtisztulás bűneinktől (szentgyónás), a teljes odafordulás az élő Istenhez: ez a megtérés. Igaz, azok, akik hittek és megkeresztelkedtek, akik hívő keresztények, már megtértek. De valójában naponta szükségünk van kisebb-nagyobb megtérésre: vagyis ha elfordultunk Istentől (tetteinkkel is tagadhatjuk Őt), ha önzők, szeretetlenek vagyunk a nap folyamán, ha letértünk az egyenes útról, akkor szükségünk van ara, hogy Isten kegyelme segítségével „megtérjünk”: Isten felé, ragyogó és éltető Napunk felé forduljunk, hogy visszatérjünk az egyenes útra.

Prohászka püspök szép hasonlata szerint: „Aki a Napnak hátat fordít, mindig a saját árnyékába lép.” Szemben a Nappal, világosságban kell járnunk, elhagyva a bűn sötétségét. De ha nem is fordítottunk teljesen hátat Napunknak, akkor is szükségünk van megtérésre. Változtatnunk kell, meg kell újulnunk, ha szürkék, középszerűek vagyunk, ha az élet megpróbáltatásai – a lázadozások során – fásulttá tettek bennünket, ha már legyintve mondjuk: „minden mindegy”.
Egyházi vezetőknek, papoknak éppúgy, mint az egyszerű hívőnek szükségük van a lelki megújulásra, a hit és hűség elmélyítésére. Tavaly a Papság Éve alkalmával elmélkedtük a papok hitéről és hűségéről. Ha az egyházban válság van, ennek egyik alapvető oka a papok hitének és hűségének megfogyatkozása: az a tény, hogy a papok végül puszta funkcionáriusokká válnak, és nem élik azt, amit hirdetnek. Persze a hit és hűség súlyos probléma a házasoknál is, és általában minden kereszténynél. Szentatyánk 2012-re meghirdette a Hit Évét. Ez alkalom lesz arra, hogy heti elmélkedéseinkben kitérjünk hitünk nehézségeire, a keresztények mai „megkísértett hite” (J. Ratzinger) különféle szempontjaira.

Karácsonyra lélekben felkészülve imádkozzunk, a hit, remény és szeretet elmélyítéséért. Kérjük a Szentlelket, akit az Atya sohasem tagad meg az őt kérőknek, hogy növelje gyenge hitünket és ezzel reményünket, hogy árassza lelkünkbe a szeretetet, amellyel újjáteremt bennünket. A világ és az egyház megújulását csakis a Szentléleknek kitárult, a kegyelemmel együttműködő hívők kovásza készítheti elő.

(Mk 1, 1-8)