2011-11-28 17:14:47

A pápa fogadta a libanoni kormányfőt – szentszéki közlemény


Hétfőn délelőtt XVI. Benedek az Apostoli Palotában kihallgatáson fogadta Nadzsíb Mikáti libanoni miniszterelnököt feleségével és kíséretével. Ezt követően a libanoni politikus megbeszélést folytatott Tarcisio Bertone bíboros államtitkárral és Dominique Mamberti érsekkel, a Vatikán államközi kapcsolatainak titkárával.

A szívélyes hangvételű találkozók során a felek kiemelték Libanon szerepét, amelyet a régió és az egész világ szempontjából betölt, továbbá azt a hivatását, amellyel a szabadság, valamint a keresztény és muzulmán közösségek tiszteletteljes együttélésének üzenetét kínálhatja fel.

Annak a reményüknek adtak hangot, hogy nagyobb politikai stabilitás illetve a társadalmi élet és intézmények különböző felelősei között gyümölcsözőbb együttműködés és párbeszéd jön létre. Erre azért van szükség, hogy hatékonyabban szembe tudjanak nézni a nemzeti és nemzetközi szinten jelentkező kihívásokkal.

A megbeszélések során a felek foglalkoztak a közel-keleti helyzettel, különös tekintettel a Szíriában kialakult kényes helyzetre. Ezzel kapcsolatban megállapították: sürgős szükség van arra, hogy mindenki elkötelezze magát a békés együttélés érdekében, amely az igazságosságra, a kiengesztelődésre ill. a személy méltósága és elidegeníthetetlen jogai iránti tiszteleten alapul. Kiemelték, hogy ezen a téren a keresztények alapvető szerepet tölthetnek be, hiszen arra kaptak meghívást, hogy az egyetértés és a béke megteremtői legyenek, amelynek állandósága nélkülözhetetlen a régió java érdekében – olvasható a pápa és a libanoni miniszterelnök találkozójáról kiadott szentszéki közleményben.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.