Egyház és politika – a jövő évi franciaországi választások elé – P. Szabó Ferenc SJ sajtószemléje

Az Egyház a lelkiismereteket szólítja: Milyen legyen a keresztények részvétele a politikában?” Ezzel a témával foglalkozik a francia La Documentation catholique (Katolikus dokumentáció) c. folyóirat legújabb (2011.XI. 2) számának (Nr. 2476) dossziéja. A téma időszerűségét az indokolja, hogy Franciaországban 2012-ben lesznek az elnöki és a parlamenti választások. A főpásztorok jó előre fel akarják készíteni a híveket a helyes döntésre, - felvilágosítani a katolikusokat kötelességükről, bizonyos támpontokat nyújtva a felelős döntéshez. Több dokumentum foglalkozik tehát a katolikusok politikai elkötelezettségével. Most majd egyet ismertetek. Mivel nemcsak a francia, hanem az összeurópai, így a magyar politikát is érintő kérdésekről van szó (gondoljunk itt a Magyarország Alaptörvényének bevezetője, Nemzeti Hitvallás körüli vitákra), a francia főpásztorok állásfoglalása a magyarországi keresztényeknek is tanulságul szolgálhat.

A francia püspökök Állandó Tanácsának üzenete és csatolt dokumentuma (CD No 2478, 981-985) emlékeztet arra, hogy pár évvel ezelőtt - az 1905-ös törvény centenáriuma alkalmával - alaposabban tárgyaltak és nyilatkoztak az egyház és az állam szétválasztásáról, kitérve a törvényt jellemző „laicitás” fogalom jelentésváltozására, és most már magukévá tették fogalom pozitív jelentését.

Mielőtt folytatnám a sajtószemlét emlékeztetek a laicitás körüli harcok történetére. Amikor 1905-ben meghozták az egyház és az állam szétválasztásának törvényét, a francia katolikusok azt úgy élték meg, mint az egyház és a hit elleni agressziót, vagyis amely az egyház lerombolását célozza. Két pápai enciklika is elítélte ezt a törekvést és törvényhozást. Ma már az egyház alkalmazkodik a törvényhez. Közel egy évszázad alatt sok minden megváltozott: az általános vallási helyzet, az a fogalmi és értékrendszer, amelyben a laicitás gyökerezik, az adminisztrációs gyakorlat, és főleg a szellemek fejlődése, ideértve a katolikusok állásfoglalásának változását is. Hosszú szenvedélyes vitasorozat és a lelkiismeretek kínlódása előzte meg a „megbékélést”. 1923-ban a Francia Köztársaság és a franciaországi katolikus Egyház (a Szentszékkel való tárgyalás nélkül) egy bizonyos megállapodásra jutott, modus vivendit fogadott el. Az állam lemondott arról a törekvéséről, hogy a politikai demokrácia mintájára szervezze újra az egyházat. A Köztársaság pedig elismerte, hogy a katolikus egyház alapelve más természetű, mint a politikai demokráciáé.

A század elején, a republikánusok, hűen a francia forradalom eszméjéhez, a nemzeti egység „vallását” hirdették; ennek határozottan ellene volt a katolikus egyház. A liberálisok azt hangoztatták, hogy a vallás magánügy, nincs társadalmi, közéleti szerepe: az emberi és polgári jogok deklarációja is szétválasztja az állampolgárságot a felekezetiségtől, és X. paragrafusában a hitekről úgy beszél, mint egyéni meggyőződésekről.

De hosszú, egy százados fejlődés után a laicitásnak már nem csupán negatív jelentése lett. Ma már a katolikusok – főleg a II. Vatikáni zsinat tanítása nyomán* - általában elfogadják a pluralizmust (a vélemények és hitek pluralizmusát), ami a demokrácia egyik fő jellemzője.

Térjünk vissza most a francia püspöki kar Állandó Tanácsának irányelveihez! Az egyik legfőbb kötelező alapelv: a politikának az emberi méltóság szolgálatában kell állnia. A politikai elkötelezettséggel kapcsolatban világviszonylatban a következő visszás helyzet alakult ki: egyes országokban az állampolgárok, akik hosszú ideig szenvedtek az elnyomó diktatúrák igája alatt, most küzdenek a demokráciáért, sőt meghalnak a szabadságért és az igazságosságért; a „nyugati világban” viszont, a vén demokráciákban sokan közönyösek, nem vesznek részt a szavazásban. Ennek sokfajta oka van. Anélkül, hogy ezt most tovább elemeznék, a francia főpásztorok arra buzdítják a jóakaratú embereket, hogy lássák meg, mi segíti az ember növekedését és a közjó előmozdítását, amely mindenki javát szolgálja. A nemzet politikai szervezetében vannak olyan szektorok, ahol az állampolgárok és még inkább a keresztények nem maradhatnak passzívak, el kell kötelezniük magukat. A dokumentum felsorol ilyen területeket: a születő élet védelme (abortusz-törvények), a házasság és a család védelme, az ifjúság nevelése, környezetvédelem, igazságosság a gazdaságban, a bevándorlók problémái, kábítószer és erőszak a társadalomban, a kulturális örökség átadása az új nemzedéknek, az élet vége (eutanázia).

A francia püspöki kar Állandó Tanácsának közleménye ezután kitér két kérdéskörre: Európa és a laicitás (DC 985). Most ezt az oldalt ismertetem.

EURÓPA. Az európai egység tervét több módon lehet értelmezni. Eredetileg nagyszerű törekvés volt arra, hogy a földrész történetét a megbocsátás és az ígéret szellemében felvállalják. Globalizált világunkban, már számos valóságot csak világviszonylatban lehet kezelni. De az európai egység építése továbbra is arra szólítja az államokat, hogy javallják és védjék ezt a világos tervet: megteremteni a szabadság és a kreativitás életterét. Az Európai Unió sok emberi tevékenység intézményes kerete lett Franciaországban. De sokszor úgy működik, mint adminisztratív, sőt bürokratikus intézmény. Az egyetlen közös piac szép terv, amennyiben az ember spirituális (lelki-szellemi) valósága távlatában valósul meg. A keresztények azt óhajtják, hogy Európa, ahelyett, hogy az embert lefokozná soha ki nem elégülő fogyasztóra, gondoskodjék jogai biztosításáról, tegye lehetővé, hogy lakói felelősségtudattal cselekedjenek, lelki, erkölcsi, gazdasági és politikai erőforrásaik felhasználásával a világ közjava érdekében.

LAICITÁS és társadalmi élet. - A francia főpásztorok itt emlékeztetnek arra, amit bevezetésként elmondtam: 1905-ben megtörtént az állam és az egyház szétválasztása, és a Francia Köztársaság alapelve a laicitás. Erről a centenárium alkalmával többször nyilatkoztak. Az egyház elfogadta ezt a törvényt, amely ma is érvényes. Az állam nem ismer el, és nem támogat semmiféle kultuszt (felekezetet), de biztosítania kell a lelkiismereti szabadságot és a szabad vallásgyakorlatot. Itt a dokumentum figyelmeztet: újabban ismét vita támadt a laicitás elvéről a sok muzulmán vallású bevándorolt állampolgár gyakorlata miatt. (Emlékeztetek: Franciaországban 2004 tavaszán fogadták el azt a törvényt, amely tiltja a vallási jelképek viselését az állami fenntartású közoktatási intézményekben.)

A francia püspökök hangsúlyozzák: A laicitást nem szabad megmerevíteni adminisztratív intézkedéssel úgy, hogy kizárja a vallásosság bármilyen nyilvános kifejezését, mert akkor ez a szabadság már illuzórikus lesz, - majd hozzáfűzik: A közelmúltban a katolikus egyház elleni túlzott türelmetlenség jelentkezése is azt jelzi, hogy az egyházellenes múlt nyomai még teljesen nem tűntek el. A katolikusok hallatni akarják szavukat a demokratikus társdalomban. Amikor kifejezik nézetüket, nem ellenkeznek azok szabad véleménynyilvánításával, akik nem osztják hitüket. A Francia Köztársaság laicitásának helyes értelmezését és alkalmazását óhajtják békét kereső nyíltsággal.

* NB. A II. vatikáni zsinat a vallásszabadságról szóló nyilatkozatban megnyitotta az utat a pluralista társadalom és a laicitás olyan értelme felé, amely számol a vallással, de nem küzd ellene. Az egyház és a világ kapcsolatával foglalkozó konstitúció (GS 76) kimondja: „A politikai közösség és az Egyház a maguk területén függetlenek egymástól és autonómiájuk van.” A vallásszabadságról szóló nyilatkozat (=DH, 6) is leszögezi: „A polgári hatalomnak igazságos törvényekkel és más alkalmas eszközökkel vállalnia és biztosítania kell minden polgára szabadságának védelmét,” és semmiféle kényszert nem alkalmazhat