2011-11-18 17:15:17

A pápa Afrika Nagyasszonyának közbenjárásáért fohászkodott Cotonou székesegyházában


A Szentatya a Te Deum ősi hálaadó himnusz elhangzása után felidézte két benini főpásztor, Christophe Adimou és Isidore de Sousa érsekek alakját, akiknek földi maradványait a székesegyházban helyezték örök nyugalomra. Mindketten az evangéliumot és Isten népét szolgálták egész életükön át. Isidore de Sousa érsek az igazság barátja volt és nagy szerepet töltött be az ország demokratikus átalakulásában.

A pápa arra szólította fel a jelenlévőket, hogy elmélkedjenek el Isten végtelen irgalmasságáról. Az üdvösségtörténet Jézus Megtestesülésében csúcsosodik ki és a húsvéti misztériumban teljesedik ki, amely Isten irgalmasságának ékesszóló kinyilatkoztatása. Az isteni irgalmasság nem pusztán bűneink megbocsátását jelenti, hanem azt is, hogy Isten, az Atyánk, visszavezet bennünket az igazság és a világosság útjára, mivel nem akarja, hogy elkárhozzunk. Ez azt mutatja, hogy Isten hűséges ahhoz a szövetséghez, amelyet minden kereszténnyel megpecsétel a keresztség szentségében.

Mária tapasztalta meg az isteni szeretet misztériumának legmagasabb fokát. Igent mondott Isten hívására és ezáltal hozzájárult ahhoz, hogy az isteni szeretet megnyilvánuljon az emberek között. Ebben az értelemben Mária az Irgalom Anyja, mivel részt vett Fia küldetésében. Megkapta azt a kiváltságot, hogy mindig és mindenütt segítségünkre siessen. Irgalmasságának oltalmában a meggyötört szívek meggyógyulnak, a gonosz csapdái megsemmisülnek, az ellenségek egymással kibékülnek. Mária nem pusztán a tökéletesség példaképe számunkra, hanem segítség ahhoz, hogy megvalósítsuk a szeretetközösséget Istennel és testvéreinkkel. Biztos vezetője Fia tanítványainak, akik az igazságosság, a kiengesztelődés és a béke szolgálatába akarnak állni.

Anyai szívével megmutatja számunkra az egyetlen világosságot és az egyetlen igazságot: Fiát, Jézus Krisztust, aki az emberiséget az Atyában való teljes megvalósuláshoz vezeti – mondta a pápa, majd az Irgalom Anyjához, a remény, a béke, az igazságosság Királynőjéhez, Afrika Nagyasszonyához fohászkodott: járjon közbe Afrikáért Fiánál és eszközölje ki az üdvösséget és a békét az egész világ számára.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.