2011-11-14 16:27:11

Az Úr újra eljövetelekor el kell számolnunk a szeretet gyümölcseivel, amit nekünk ajándékozott - a pápa Úrangyala imádsága


XVI. Benedek pápa a liturgikus év utolsó előtti vasárnapján az öt talentumról szóló példabeszédről elmélkedett. Földi életünk pusztán átmeneti, ezért egyfajta zarándoklatként éljük meg, tekintetünket a célra, Istenre szegezve. Ahhoz, hogy életünk végén elérjünk Hozzá, kötelező állomás a halál, amit az utolsó ítélet követ. Pál apostol arra emlékeztet, hogy az "Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj" (1Tessz 5,2), vagyis előzetes figyelmeztetés nélkül. Jézus Urunk dicsőséges visszatérésének tudata éberségre késztet minket.

Szent Máté evangéliumában olvashatjuk az öt talentumról szóló híres példabeszédet, amelyben az idegenbe készülő gazdag úr öt, három illetve egy talentumot bíz hű szolgáira. Az első kettő befekteti a pénzt és megkétszerezi azt, míg a harmadik félelmében elássa. Hazatértekor az úr elszámoltatja szolgáit: megdicséri az első kettőt, akik jól gazdálkodtak a pénzzel, majd dühösen megszidja a harmadikat, aki elrejtette a talentumot, ahelyett, hogy kamatoztatta volna. Jézus ezzel a példabeszéddel arra tanít, hogy jól használjuk a kapott adományokat. Isten ugyanis minden embert az életre hív és talentumokkal ajándékoz meg, ugyanakkor küldetést is bíz rá. Ostobaság lenne azt gondolni, hogy ezek járnak nekünk, mint ahogy nem felhasználni a talentumokat azt jelentené, hogy nem teszünk eleget létezésünk céljának.

Nagy Szent Gergely ezzel kapcsolatban a szeretet mindennapi gyakorlati megélésére figyelmeztet, amellyel Isten mindannyiunkat megajándékoz. Az igazi szeretet pedig az, ha barátainkat és ellenségeinket egyformán szeretjük.

Kedves barátaim! - fordult a Szent Péter téren összegyűlt hívekhez a pápa. Legyünk tehát éberek, amint arra több helyen emlékeztet a Szentírás. Éberek azok, akik tudják, hogy az Úr visszatér és látni akarja bennünk szeretetének gyümölcseit. A szeretet olyan alapvető javunk, amelyet mindenkinek gyümölcsöztetni kell, és amely nélkül minden adomány hiábavaló. Ahogy a szeretethimnuszban olvassuk: "ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem" (vö. 1Kor, 13,3). Ha Jézus annyira szeretett minket, hogy életét adta értünk, hogyan ne szeretnénk Jézust teljes valónkkal, és hogyan ne szeretnénk szívből egymást? Csak a szeretet gyakorlása révén vehetünk részt Urunk örömében. Szűz Mária őrködjön az Istennel való találkozásunk felé tartó zarándokutunkon - fohászkodott még XVI. Benedek pápa.

Az Úrangyala elimádkozása után elhangzott különböző nyelvű köszöntések sorában a Szentatya franciául a hívek imáiba ajánlotta péntektől vasárnapig tartó benini útját, valamint minden erőfeszítést, ami az afrikai földrész biztonságára, kiengesztelődésére és békéjére irányul. Németül a vasárnap boldoggá avatott Carl Lampert vértanú papról emlékezett meg, aki a nemzeti szocializmus sötét időszakában tanúskodott az Evangéliumról. Egy kihallgatás alkalmával meggyőződéssel állt ki egyháza mellett, vállalva a halált is. Olaszul szólt a pápa a cukorbetegség világnapjáról. A krónikus betegség sok embert, köztük fiatalokat is érint. A Szentatya imádkozik értük, valamint az őket ellátó egészségügyi dolgozókért és önkéntesekért. Az olasz helyi egyház vasárnap tartotta a Hálaadás Napját. Ezen a napon hálát adunk a föld gyümölcseiért, amelyeket az Úr adott, elismerve, hogy az emberi munka hiábavaló lenne, ha azt Isten nem tenné termékennyé. "Csak Istennel van jövője a vidéknek". Míg köszönetet mondunk, tartsuk tiszteletben a földet, amelyet Isten ránk bízott - mondta végül XVI. Benedek pápa a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.