Szent Bonifacia Rodriguez de Castro spanyol rendalapító szerzetesnő életútja
1837. június 6-án született a spanyolországi Salamancában, 6 gyermekes mélyen vallásos
családban. 15 éves korában meghal édesapja és ekkor, hogy segítse a család megélhetését
folytatja apja varrómesteri munkáját. Előbb másoknak dolgozik, majd sikerül saját
varrodát létesítenie. Ebben a műhelyben gyűlnek össze Bonifacia barátnői, akik egyfajta
lelki vezetőjüknek tekintik a fiatal leányt. A délelőtt szorgos munkában telik, délután
pedig a kis csapat együtt imádkozik, főként Máriához és Szent Józsefhez. 1970-ben
egy katalán jezsuita érkezik Salamancába, Francisco Butinyá y Hospital atya, aki arra
biztatja Bonifaciát, hogy közösen alapítsanak kongregációt a dolgozó nők méltóságának
elismertetésére.
1874. január 10-én indul útjára a Szent Józsefről elnevezett
társulat, melynek első magvát Bonifácia alkotja édesanyjával és a varroda 5 másik
dolgozójával. Ez a munka világába illeszkedő új szellemiségű női kongregáció a szentcsalád
szemlélésének jegyében kezdi működését. A nővérek munkát is adnak a szegény és foglalkozást
nélkülöző nőknek, hogy ezzel elkerüljék a visszaéléseket az otthon falain kívül dolgozó
asszonyoknak. A szerzetesnők nem hordanak habitust, együtt dolgoznak a laikusokkal
és közösbe adják keresetüket.
Ez a korszak számára túl újszerű életforma ellenségeskedést
vált ki és a helyi egyházi hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy megszüntessék
a kongregációt. A jezsuita alapítót eltávolítják, Bonifáciának le kell mondania a
vezetésről, ám semmi sem tudja őt elválasztani a nővérektől.
Bonifácia Rodriguez
de Castro 1905. augusztus 8-án távozik az élők sorából Zamorában, egy új közösség
székhelyén. 2 évvel később a zamorai közösség is egyesül az immár pápai jóváhagyást
élvező kongregációval. Ám 1941-ig kell várni ahhoz, hogy elismerjék Bonifáciát, mint
alapítót, valamint a kongregáció sajátságos lelki karizmáit, amely a mindennapi élet
egyszerűségében egyesítette az imádságot és a munkát.