2011-10-22 15:56:13

Wojtyła pápa emléke tovább él, tanítása pedig tovább folytatódik XVI. Benedek pápa péteri szolgálatában


RealAudioMP3 A világegyház október 22-én idén ünnepli első alkalommal Boldog II. János Pál liturgikus emléknapját, amely egyben péteri szolgálata megkezdésének 33. évfordulója. Emlékezzünk vissza akkor mondott prófétai szavaira, amelyekkel ma is így fordul a hívekhez: „Ne féljetek befogadni Krisztust és elfogadni hatalmát!” Ne féljetek, nyissátok ki, sőt tárjátok szélesre a kapukat Krisztus előtt!

A történelem első lengyel pápájának a politikai vezetőkhöz intézett buzdítása, hogy nyissák meg az államok határait, a gazdasági és politikai rendszereket, a kultúra, a civilizáció, a fejlődés széles területeit, még életében valósággá vált a kettéosztott Európában.

Most idézzük fel Boldog II. János Pál pápa szavait, amelyeket a magyar hívekhez intézett 1980. október 8-án, a vatikáni magyar kápolna felszentelésekor. A hívek nagy tapssal fogadták magyar nyelvű „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” köszöntését.

Wojtyła pápa homíliájában utalt rá, hogy soha nem szűnt meg Magyarország gyermekeinek bizalommal teli imaáradata Mária közbenjárásáért, amióta Szent István a Szűzanya oltalmába ajánlotta a szent koronát, a nemzeti egység és az egész nép nagy tisztelettel körülvett jelképét, egészen az utolsó világháború fájdalmas és mindent felforgató időszakáig.

A szentmise végén a pápa latinul adta áldását a Magna Domina Hungarorum kápolna felszentelésekor.

Slawomir Oder prelátus, II. János Pál boldoggá és szentté avatási eljárásának posztulátora a liturgikus emléknap alkalmából elmondta: ebben az évben sok kisgyermek ezen a napon tartja névnapját. Számtalan házaspár folyamodott ugyanis II. János Pál közbenjárásáért, hogy gyermekáldásban részesüljön. Miután megkapták a kért kegyelmet, a szülők hálából Károly, Karolina, vagy János Pál nevet adtak a várva várt újszülöttnek. Boldog II. János Pál nevéhez továbbá számos szociális kezdeményezés fűződik: világszerte jótékonysági alapítványokat, iskolákat, óvodákat, kórházakat neveztek el a lengyel pápáról. Ereklyéi az elmúlt hónapokban bejárták a világot a madridi Ifjúsági Világtalálkozótól kezdve Lengyelországig, Mexikóig.

Oder prelátus arról számolt be műsorunknak, hogy több tanúságtétel érkezik csodás gyógyulásokról, amelyeket Boldog II. János Pál közbenjárásának tulajdonítanak, mint például egy teljesen reménytelen helyzetben lévő kislány illetve egy pap esetében. A szentté avatás időpontját illetően a posztulátor elmondta: az eljárás valódi főszereplője, maga Isten ad majd jelet egyházának, hogy melyik lesz a legalkalmasabb pillanat egy esetleges újabb csoda elismerésére.

Az emléknaphoz fűződő esemény, hogy Tarcisio Bertone bíboros, vatikáni államtitkár október 20-án a római Gyermek Jézus kórház kápolnájában elhelyezte a Boldog II. János Pál vérereklyéjét tartalmazó ampullát. Wojtyła pápa emléke tovább él, tanítása pedig tovább folytatódik XVI. Benedek pápa péteri szolgálatában – hangsúlyozta Tarcisio Bertone bíboros.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.