2011-09-26 16:33:45

„Ahol jelen van Isten, ott van remény” – XVI. Benedek búcsúbeszéde a lahr-i repülőtéren


A Szentatya szeptember 25-én, vasárnap este 9 órakor érkezett vissza Róma Ciampino repülőterére, ahonnan Castel Gandolfo-ba, nyári rezidenciájára hajtatott. Ezzel lezárult XVI. Benedek 21. nemzetközi apostoli útja. A fekete-erdei Lahr repülőterén Christian Wulff, német államfő és felesége, továbbá Robert Zollitsch érsek, a német püspöki konferencia elnöke, valamint egyházi és polgári hatóságok képviselői voltak jelen a pápa búcsú ceremóniáján.

XVI. Benedek beszédében köszönetet mondott a látogatása megszervezésében részt vett személyeknek, majd felidézte németországi útjának állomásait. Berlinben, a szövetségi fővárosban kivételes alkalma nyílt arra, hogy beszédet intézzen a Bundestag-hoz, amelyben a jogállam intellektuális alapjairól elmélkedett. Gyümölcsöző beszélgetést folytatott az államfővel és a kancellár asszonnyal a német emberek és a nemzetközi közösség jelenlegi helyzetéről. Különösen megérintett a szívélyes fogadtatás és a lelkesedés, amellyel a berliniek fogadtak – vallotta meg a pápa.

A reformáció földjén a keresztény egység keresése volt útjának egyik célja. Utalt az evangélikus egyház képviselőivel való megbeszélésére, amelyre az erfurti ágoston-rendi kolostorban került sor. Háláját fejezte ki a testvéri véleménycseréért és a közös imádságért. Jelentősnek nevezte továbbá az ortodox, a zsidó és a muzulmán képviselőkkel való találkozóját is.

Kiemelte, hogy látogatásának célja a katolikus közösséggel való találkozás volt Berlinben, Erfurtban, Eichsfeldben és Freiburgban. Örömmel idézte fel a közös liturgikus szertartásokat, Isten szavának közös meghallgatását, a közös imát és éneklést különösen az ország azon részeiben, ahol évtizedekig igyekeztek eltörölni a vallást az emberek életéből. Ezek az élmények bizalommal töltik el a pápát az egyház és a kereszténység németországi jövője iránt. A korábbi látogatásokhoz hasonlóan világossá vált számára, hogy sokan tanúságot tesznek hitükről és annak átalakító erejéről a mai világban. Örömének adott hangot a nagyszámú fiatal jelenléte miatt, akikkel Freiburgban szombat este az imavirrasztáson találkozott. Ez az esemény felidézte a madridi Ifjúsági Világtalálkozó hangulatát.

XVI. Benedek beszéde végén arra buzdította a helyi katolikus egyházat, hogy elszántan kövesse a hit útját, amely elvezeti az embereket gyökereikhez, Krisztus örömhírének lényegéhez. A hívek kis közösségeinek lelkesedése lesz majd az, amely elterjed a pluralista társadalomban és másoknak is felkelti az érdeklődését, hogy keressék a világosságot, amely bőséges életet ad. Nincs szebb annál, hogy megismerjük Krisztust, és hogy másoknak e Vele való barátságunkról szóljunk. Ez az élmény adja meg azt a bizonyosságot, hogy „ahol Isten, ott van a jövő”. Ahol jelen van Isten, ott van remény: új és gyakran előre nem várt távlatok nyílnak meg a jelenen és a múlandón túlmutatva. Ennek jegyében a pápa gondolataival és imáival követi az egyház útját Németországban.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.