Mennyire érzi magát németnek a pápa? – a Szentatya sajtókonferenciája a Berlinbe tartó
repülőúton
A szokásnak megfelelően XVI. Benedek pápa németországi látogatására indulva szeptember
22-én a 2 és egynegyed órás repülőúton válaszolt az újságírók kérdéseire. Útja egyes
állomásaira mintegy négyezer újságíró kért akkreditációt, míg kíséretében 68 tömegtájékoztatási
szakember utazik, közülük több mint 20-an németek. Ezért az első kérdés németül hangzott
el:
XVI. Benedek mennyire érzi még magát németnek?
A pápa válaszában
kifejtette: „Németországban születtem és a gyökereket nem lehet és nem is szabad elvágni.”
A Szentatya Németországban tanult, anyanyelve német és németül működik benne a Lélek.
Teológiai képzését is Németországban szerezte, német egyetemeken tanult és még ma
is főleg német nyelvű könyveket olvas. Tehát nagyon erősen jelen van benne német származása.
Azonban kifejtette, hogy a keresztények a keresztség szentségében újjászületnek. Ez
azt jelenti, hogy egy új nép részévé válnak, amelyhez minden nép tartozik. Amikor
valaki egy olyan nagy felelősséget vállal el, mint a pápa, aki ennek az új népnek
a legfőbb vezetője, akkor természetesen egyre inkább azonosul ezzel az új néppel.
A gyökér fává terebélyesedik, és különféle irányokba fejlődik. A származás, a kulturális
hovatartozás megmarad, csakúgy, mint a sajátos szeretet és felelősség, kiszélesítve
azonban Isten városára „civitas Dei”, minden nép népére, amelyben mindnyájan testvérek
vagyunk.
A második kérdés arra a tényre utalt, hogy Németországban, az utóbbi
években sokan kiléptek az egyházból, részben a papság által kiskorúak ellen elkövetett
visszaélések miatt. A pápa válaszában megértőnek bizonyult azok iránt, akik az említett
bűntényeken megbotránkozva hagyták el az egyházat, főleg, ha ezeket a bűntényeket
hozzájuk közel álló személyek ellen követték el. Ezért így gondolkoznak: „ez már nem
az én egyházam. Az egyház számomra a humanizálás, az erkölcsre nevelés ereje volt.
Ha az egyház képviselői ennek ellenkezőjét teszik, akkor már nem tudok többé ehhez
az egyházhoz tartozni.” Ez egy sajátos helyzet. Azonban szekularizált társadalmunkban
általában sokféle, egyéb indokkal is magyarázzák az egyházból való kilépést.
Fel
kell tehát tennünk a kérdést: „Miért tartozom az egyházhoz? Mi számomra az egyház?
Egyfajta sport- vagy kulturális szövetség, amelyből kilépek, ha már nem elégíti ki
az igényeimet, vagy valami mélyebb dologról van szó? Fel kell ismerni, hogy az egyház
nem egyfajta társulás, szövetség. Az egyházhoz tartozni annyit jelent, mint az Úr
hálójában lenni, amelyben vannak jó és rossz halak egyaránt. Lehet, hogy ebben a hálóban
éppen a rossz halak mellé kerültem, de nem miattuk vagyok a hálóban, hanem azért,
mert ez az Úr hálója. Ez pedig különbözik minden emberi társulattól, olyan háló, amely
mélyen megérinti létemet. Ezekkel a személyekkel beszélgetve tegyük fel tehát a kérdést:
Miért vagyok az egyházban a rettenetes botrányok ellenére? Meg kell újítani annak
a sajátos jellegnek a tudatát, hogy az egyház minden nép népe, Isten népe. Ezáltal
megtanuljuk elviselni a botrányokat is és fáradozzunk azon, hogy ne forduljanak elő
többé ehhez hasonló esetek az Úrnak ebben a nagy hálójában.
Az egyik újságírói
kérdés Németország hagyományos Róma-ellenességére utalt. A bíráló hangok már régóta
ismertek: az óvszer, az áldozás, a papi nőtlenség témáit érintik. A Szentatya szerint
egy szabad és szekularizált társadalomban természetes, hogy vannak, akik ellenzik
a pápalátogatást. Megengedett, hogy civilizált módon fejezzék ki ellenvéleményüket.
Az
is igaz azonban, hogy Németországban sokan szeretik a pápát. Ne feledjük, hogy Németország
a reformáció hazája, amely elmélyítette a germán és a római kultúra közötti ősi ellentétet.
Azonban sokan egyetértenek a katolikus hittel, azzal, hogy szükség van korunkban erkölcsi
erőre. Szükségünk van Isten jelenlétére. Sokan vannak, akik örömmel várják, hogy megismerjék
Istent és közösen megéljék a jövőt, amelyre kézen fogva Isten vezet el bennünket –
mondta a pápa, örömének adva hangot, hogy hazájában hirdetheti Krisztus üzenetét.
A Berlin felé tartó repülőúton az utolsó kérdés az ökumenizmusra vonatkozott.
A pápa kifejtette: szekularizált korunkban a katolikusoknak és az evangélikusoknak
közös küldetése, hogy jelenvalóvá tegyék Isten üzenetét, Krisztus üzenetét. Bár a
két egyház intézményesen még egyáltalán nem egy, nagy problémák állnak fenn a Krisztusba,
a szentháromságos Istenbe vetett hit, az ember, mint Isten képmása kérdéseiben, katolikusok
és evangélikusok közösen mutassák meg a világnak az alapvető egységet, hogy testvérek
vagyunk és együttesen dolgozunk az emberiség javát szolgálva.