Bernadeta Banja magyar vértanú szerzetesnő, leendő boldog – interjú Kovács Piroska Mária nővérrel

Szeptember 24-én, szombaton Szarajevóban boldoggá avatják a „drinai vértanúkat”, vagyis az Isteni Szeretet Leányai Kongregáció öt tagját, akik négy nemzetet képviselnek.

A következő szerzetesnőkről van szó: Jula Ivanisević horvát házfőnöknő, született 1893-ban; Berchmana Leidenix nővér, született 1865-ben, osztrák származású; Krizina Bojanc nővér, született 1885-ben, szlovén származású; Antonija Fabjan nővér, született 1907-ben, szlovén származású; és Bernadeta Banja nővér, született 1912-ben, magyar származású nővér.

Az ünnepélyes szentmise főcelebránsa Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa, aki a Szentatya nevében a boldogok sorába iktatja az 1941. december 15-én vértanú halált halt szerzetesnőket.

Kovács Piroska Mária nővér, az Isteni Szeretet Leányai Kongregáció magyarországi tartományfőnöknőjét megkértük, hogy ismertesse Bernadeta nővér életét.

Banja Terez 1912. június 17-én született mélyen hívő, katolikus családban, szülei tizenkettedik gyermekeként. Szülei harmadrendi ferencesek voltak, gyakran gyűltek össze nálunk közös imára a környéken lakók. Az állatok legeltetése közben szívesen imádkozta a rózsafűzért. A kis leendő konyhás nővér már hét éves korában tudott kenyeret sütni. Csöndes, szégyenlős kislány volt. Nem szeretett társaságba menni. Ha olykor meglátogatta férjes nővérét Julit V. Trnoviticán, s ott nem akadt munka a háztartásban, elhúzódott egy zugba és ott olvasott, vagy imádkozott. Nem tűrte az illetlen beszédet. Édesapjának néha panaszkodott a gyerekekre, akik káromkodtak, csúnyán beszéltek. Apja erre azt válaszolta: „Édesem, ne hallgasd őket!”

Már gyerekkorában vágyott a szerzetesi életre, azt mondta, hogy ha nem engedik el, megszökik, édesapja azt válaszolta: “elengedlek, ha megnősz”. 1929-ben, 17 évesen édesapja elkísérte az Isteni Szeretet Leányai zárdájába. Ez év decemberében Szarajevóba helyezték, ami akkor idegen föld volt a számára, itt kezdte meg a noviciátust közvetlenül előkészítő jelöltidőt. 1930. augusztus 5-én öltötte magára az isteni Szeretet Leányai ruháját, kezdte meg a noviciátust. Mindenütt kitűnt szorgalmával, munkabírásával, és azzal, hogy válogatás nélkül minden munkát, amit rábíztak, lelkiismeretesen végzett el. Jelöltmesternője azt mondta, “soha nem kellett neki semmit kétszer mondani.”

A Zsolozsma imádkozása akkor még latin nyelven történt, ez elég nehéz volt neki. Azt írják róla, “inkább szívvel imádkozott, mint ésszel.” Novícia mesternője a fogadalomra bocsátás előtt azt mondta róla: “M. Bernadett nővér rendkívül kistermetű, de szívós és erős. Nem iskolázott, de fejlett gyakorlati érzékkel rendelkezik. A konyhában, a pékségen és a háztartásban dolgozik. Mindenütt nagy ügyességet és kitartást mutat. Úgy tud helytállni, mint egy tapasztalt örökfogadalmas nővér. Ezen felül rendkívül készséges.”

Egyik nővértársa így emlékezik rá: “Bernadetten látszott, hogy örömmel vállalja a szerzetesi életet, ezt az életformát, az áldozatot és szilenciumot. Csendes volt és kiegyensúlyozott. Arcán mindig ott volt a mosoly.”

Abban az időben a nővérek nem utazhattak haza, csak rendkívüli esetben adhatott erre engedélyt a tartományfőnöknő. 1938 végén, Bernadett édesapja súlyosan megbetegedett. Gyomorrákot állapítottak meg nála. Utolsó kívánsága az volt, hogy láthassa szerzetesnő lányát. Amióta elkísérte a zárdába, azóta nem látta. Bernadett eljött hozzá. Ekkor az apa azt mondta:” Most már boldogan halhatok meg, kincsem!” Aztán megkérdezte: „Te boldog vagy?” Bernadett válasza: „Boldog vagyok, édesapám! Hát nem látod, hogy végtelenül boldog vagyok!” Halálos ágyán, arra vágyott, hogy boldognak lássa lányát. Bánya József harmad rendi volt, az ima embere és a csendes áldozatosságé. 1939. augusztus 12-én halt meg, boldog halállal.

Nagyon alacsony volt, a tanúvallomásokban többen is beszélnek egy bizonyos “sámliról”, amit a konyhában használt, mert nem mindent ért föl. Abban az időben 50-60 személyre főzni nem volt olyan egyszerű. Szerepel a tanúvallomásokban az is, hogy az “első kakasszóra felkelt, és mire a többiek felkeltek, már tizenöt kenyeret kisütött.”

Sokan megjegyezték: “Az Istenért dolgozik, a szegényekért és a Társulatért. Pontosan úgy, ahogy az alapító anya Franciska Lechner megálmodta.”
A röpimák nővérének is nevezték.

Az életrajzából idézet:
1941 tavaszán, Bernadettet meglátogatta édesanyja két kis unokájával. A kislányok két hónapig maradtak nála, aztán már nem látták többé soha az életben.
Ezekben az áprilisi napokban fejvesztve menekült a jugoszláv kormány a lebombázott Belgrádból.
A kis Bernadett nővér nem zavartatta magát, amikor öt napig kellett kosztolnia halálra rémült minisztereket, feleségeiket és gyerekeiket. Főzés közben nyugodtan használta a nélkülözhetetlen kis sámliját. Amikor kitört a II. világháború, Pale visszhangzott a lövöldözésektől. Bombák hullottak és gránátok robbantak minden irányban. Két ilyen éjszaka után és tíz nappal a nővérek elfogatása előtt Bernadett nővér összetett kezekkel kérte Apolónia nővért, hogy helyettesítse és maradjon Paleban. Nagyon félt és szeretett volna Szarajevóba menekülni. Hogy erről elöljárói tudomást szereztek-e vagy sem, ez rejtély. Az viszont tény, hogy az egész palei közösséget hívták Szarajevóba, Berchmana nővért pedig magát személyesen is. De hogy Bernadetara külön volt-e valakinek gondja – ez titok maradt. Mindenesetre, ő az oltárra szánt virág (volt).

1941. december 11-én szerb félkatonai alakulatok mind az öt szerzetesnőt elfogták és Goražde irányába hurcolták. Kirabolták és felgyújtották a Paleban Mária Otthont. Ekkor kezdődött a nővérek négy napos keresztútja: hidegben és hóban, megfelelő ruházat nélkül Sjetlináig hurcolták a kihallgatásoktól meggyötört szerzetesnőket. Társaitól elválasztva, itt vették őrizetbe az út fáradalmaitól legyengült 76 éves Berchmana nővért.

A többi négy nővért tovább vitték Goraždeba és december 15-én, egy kaszárnya második emeleti helyiségében zár alatt tartották őket. Még aznap éjjel rájuk törtek. A nővérekre vetették magukat. akik, hogy emberi méltóságukat és tisztasági fogadalmukat megőrizzék, minden erővel védekeztek. Hogy támadóik kezéből megszabaduljanak, a második emeleti ablakból a mélybe vetették magukat. Támadóik döbbenten utánuk eredtek és az erősen sebesült, de még élő nővéreket késszúrásokkal halálra döfték, holttestüket a közeli Drina folyó partján hagyták.

A drinai vértanúk tiszteletének elterjedése

A bátor szerzetesnők mártírhaláláról szóló hír nagyon gyorsan elterjedt. A boldoggá avatáshoz szükséges egyházmegyei eljárást 1999-ben, Szarajevóban megindították és három év múltán eredményesen lezárták. A teljes dokumentációt ezután Rómába, a Boldoggá- és Szentté avatási Ügyek Kongregációjába vitték. 2011. január 14-én írta alá XVI. Benedek pápa a Boldoggá avatási Dekrétumot.

Magyarországon még csak most kezdünk beszélni róla, hála Istennek a média is segítségünkre van.

A Kongregáció története

1868-ban Lechner Franciska bajor tanítónő alapította, és 1870-ben Brünnben, 1871-ben Pesten megnyitotta első Mária Intézetét. Abban a korban nagyon kiszolgáltatott helyzetben voltak a faluról városba kerülő lányok. Mindennek és mindenkinek ki voltak szolgáltatva, és nem voltak felvértezve ennek kivédéséhez szükséges ismeretekkel. Franciska Anya felismerte ezt, és erre akart válaszolni először is a Cselédelhelyezőkkel, otthonokkal (Mária Intézetekkel), és iskolákkal.
A Monarchia országaiban nagyon hamar elterjedt, a 20. század elején jutottunk el Észak-Amerikába, majd Brazíliába és a század végén Afrikába, és Dél-Amerika más országaiba is.

Európában a volt szocialista országokban – amint az ismert – majdnem minden országban illegalitásba kényszerült a Kongregáció.

1989-ben kezdődhetett meg Magyarországon a szerzetesközösségek újjászervezése, így a miénk is. 1994-ben nyílt meg a Tartományi Központ a Budapest IX. Kerületi Viola utcában, és 1996-ban a másik közösség a Krisztus Király Zárda szintén Budapesten a XVI. kerületi Sasvár utcában. Mindkét épületben a ház egyik része a Klauzúra, a másik fele pedig a felsőoktatásban tanuló vidéki leányok részére kollégium. Kértük és reménykedünk abban, hogy külföldi tartományokból küldenek néhány nővért segítségül. És abban is bízunk, hogy Bernadeta nővér életáldozata is meghozza a maga gyümölcsét.

(vm)