P. Lénárd Ödön hitvallóra emlékezünk – P. Szabó Ferenc SJ írása

Száz évvel ezelőtt (1911. szeptember 11-én) született Lénárd Ödön piarista, a kommunista diktatúra vértanú papja: hazánkban a leghosszabb ideig raboskodott tevékenyen megélt katolikus hite miatt. 1977 júniusában szabadult utolsóként a bebörtönzött papok közül. Kádár János vatikáni látogatása alkalmával maga VI. Pál járt közben érte.

1977-től 2003 májusában bekövetkezett haláláig a Ciszterci Nővérek kismarosi apátságában élt, mint a szerzetesközösség társalapítója. 1991 májusában a Legfelsőbb Bíróság ártatlannak mondta ki, és a korábbi ítéleteket megsemmisítette. Majdnem 80 évesen, közel 19 évi börtönnel a háta mögött kezdett hozzá 1990-ben a perével kapcsolatos iratok felkutatásához. Kismaroson létrehozta a Monostor Egyháztörténeti Intézetét, amelyet Ödön atya halála óta Timár Ágnes, a monostor volt apátnője és munkatársa gondoz.

2006-ban - Tímár Ágnes, Szabó Gyula és Soós Viktor Attila gondozásában - a Kairosz kiadónál megjelent az Utak és útvesztők c. 455 oldalas kötet.* Ennek elején olvassuk a szerzők, köztük Timár Ágnes bevezetőjét, aki Lénárd Ödön legközelebbi munkatársa volt. Ezt írja (Uú 12): „Az életünk közel 60 éven keresztül futott párhuzamosan. Az átlagos emberélet alig több ennél. Az időt, a börtönévek és a szakadatlan üldöztetés szabdalta. Úgy éltük meg az éveket, az életet, mint az érem két oldala.”

Timár Ágnes elmondja, hogy Lénárd Ödön az Utak és útvesztők címet tervezett könyvének szánta, amely folytatása, továbbépítése lett volna az Erő az erőtlenségben c. munkájának. A feladat folytatását Timár Ágnesre bízta, aki Kismaroson együtt dolgozott Ödön atyával az Egyháztörténeti Intézet felállításában, a felkutatott levéltári dokumentumok rendezésében, és most is ő gondozza Vácott az archívumot.

Lénárd Ödön és Timár Ágnes sors- és munkaközösségének állít emléket a volt apátnő most megjelent visszaemlékezése: Hivatás és küldetés. Kairosz , Bp. 2011.) A kötet a kismarosi ciszterci nővérek monostora története, az alapító apátnő visszaemlékezése 2003-ig, Lénárd atya haláláig, amikor az apátnői szolgálatot átadta. Timár Ágnes megindító – irodalmilag is remek – visszaemlékezése: kordokumentum az egyházüldöző kommunista diktatúra sötét éveiből, és egyben a szenvedő Krisztus melletti ragyogó tanúságtétel. Várszegi Asztrik, pannonhalmi főapát írja a könyv előszavában: „Timár Ágnesék Krisztus nyomdokain jártak, és lángolt a szívük, krisztusi szeretet vonzásában és erőterében lángoló szívvel járták a keresztutat, mert minden hiteles keresztény és szerzetesélet a keresztútjárásban teljesül be.”
Ugyanezt példázza „testvére”, Lénárd Ödön szenvedéstörténete is, aki kötelességének érezte, hogy levéltári kutatásaival feltárja az egyházüldöző hatalom módszereit, a „hitvallók és ügynökök” történetét. Az Utak és útvesztők dokumentumaival részletesen és hitelesen feltárja az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) megalakulását, működési területét: miként tartotta „pórázon” az egyházi vezetőket. Mindent Moszkva irányított. Az ÁEH az egyházakat „mindenben totálisan ellenőrző intézmény volt.”

Mindszenty bíboros helytállására, letartóztatására, és utána a püspöki kar megoszlására, az 1950-es megegyezésre és következményeire, a koncepciós perekre hosszabban kitér Lénárd Ödön. Az ÁEH és a magyar püspöki kar, illetve annak egyes tagjai kapcsolatával foglalkozik „A Magyar Katolikus Püspöki Kar” c. rész (Uú 244-334). Közli és kommentálja (Uú 329kk) Cserháti József utolsó, a bécsi Kathpressnek adott (1994. július 15-i) nyilatkozatát, amelyet a püspök halála után hoztak nyilvánosságra. „Szégyenletes volt, ami velünk történt”, nyilatkozta Cserháti. „Úgy bántak velünk, mint a kisiskolás gyerekekkel…” Megdöbbentő ez a valódi helyzetnek őszinte feltárása.

Kiegészítésül idézek Cserháti püspök utolsó könyvéből (Fényvillanások a hosszú éjszakában. Dokumentációs visszaemlékezések a vallásüldözés harminc évéről. Pécs, 1990, 17 és 21): „A magyar egyház ellenállását nem lehetett hírverésekkel vagy sajtóközlésekkel szellőztetni; befelé kellett elkönyvelni a szívek mélyébe süllyesztett, sokszor kockázatos kiállást, de egyúttal mindazt a jót is, amit tehettünk és őszinte lelkiismerettel meg is akartunk tenni. Csodákat nem tehettünk, mutatós, magával ragadó hőseink sem voltak sokan, áruló viszont elég bőven akadt. A magyar egyház egyharmadát elragadta az előnyöket kereső behódolás, a közömbösség és a félelem. A csendes ellenállók között sorakoztak fel a családjukért, a gyermekeik hitéért és jövőjéért aggódó édesanyák. De a cselekvők sorában feltűnően kevés volt a fiatal!”(Így Cserháti püspök.)

Lénárd Ödön dokumentációja és eszmélődései után a koncepciós perek hátterével és a titkosrendőrség által működtetett ügynökhálózattal újabban számos könyv, konferencia, kiállítás, film foglalkozott. A tények feltárása, a tisztázás egyszerűbb, de a szükséges felelősségre vonás sokkal bonyolultabb, hangoztatta P. Lénárd Ödön. Hiányzik az elmélyültebb keresztény, etikai-történelmi reflexió, amelynek csíráit megtaláljuk Ödön atyánál.

Befejezésül idézek az Utak és útvesztők elejéről (Uú 15-16). Szent Ágoston Két Városról írt történelemteológiai művének meglátását vélem felfedezni Lénárd Ödön szemléletében.

„Eltévesztjük a dolgunkat, amikor önmagunkat egy materialista diktatúra fogalmai szerint nézzük, értelmezzük és akarjuk igazolni. Az Egyház nem politikai hatalom. A keresztény, a természetfölötti Isten Országának polgára (vö. Jn 18, 36), akit az Evangéliumban lefektetett elvek köteleznek minden cselekedetében itt a földön. Visszatekintve a vallásüldözés évtizedeire, azzal kell szembenézünk, hogy hol és miért voltunk hűtlenek az Evangéliumhoz. Az evilági jövőnk és az örökéletünk tiszta, szép reménységét alapozzuk, amikor nyugodtan szembenézünk a múlt tényeivel. Alapvetően ezzel a szemmel nézett bennünket az üldöző hatalom is, különben indokolatlan és nevetséges mindaz az erőfelvonulás, amit a hit és a tiszta hűség megtörésére bevetettek. Sohasem a mi személyünkről volt szó, hanem két világ állt egymással szemben: az Isten és az istentelenség világa. Ez az ellentét kiengesztelhetetlen. Amikor ezt a tényt felismerjük, megváltozott bennünk a helyzet. A feladat nem lett könnyebb, de már nem maradtunk magunkra emberi gyöngeségeinkkel, mellénk állt a Kegyelem.”

*E kötet néhány szakaszához egy hosszabb tanulmányban széljegyzeteket fűztem. Timár Ágnes kérésére írtam megemlékezésemet egy Lénárd Ödön születése centenáriumára készülő kötet számára.

(szf)