2011-09-12 16:42:28

Egyházi törekvések a párbeszédre Észak-Koreával


A dél-koreai Gwangju érseke, Hyginus Kim Hee-jong főpásztor szeptember 21-én egy hét vallási vezetőből álló delegáció élén Észak-Koreába látogat a párbeszéd és a békére irányuló törekvések előmozdítása céljából. A jelenlegi időszak igen nehéz az Észak és Dél-Korea között fennálló kétoldalú kapcsolatok terén elsősorban a 2010 áprilisában történt dél-koreai hadihajó elsüllyesztése miatt, amelyet aztán katonai és politikai válság is követett.

Hee-jong főpásztor reményét fejezte ki a tárgyalások pozitív kimenetelét illetően. Észak-Koreában öt éve nem járt katolikus püspök, ezrét is nagy előrelépés most ez az utazás. Céljuk elsősorban, hogy megújítsák kapcsolataikat az országgal, támogatásukról és közelségükről biztosítsák az észak-koreai népet. A főpásztor elmondta, hogy az ország politikai vezetőinek meghívása ad okot a látogatására, amelyet Dél-Korea is támogat. „A legfontosabb, hogy utat nyissunk a két ország között” – hangsúlyozta a Fides missziós hírügynökségnek adott interjújában.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.