„A Názáreti Jézus Húsvétja” – P. Szabó Ferenc SJ sorozata Joseph Ratzinger – XVI. Benedek Jézusról szóló művének 2. kötetéről - befejező rész: Jézus feltámadása

Szent Pál még az Evangéliumok megírása előtt hirdette a korintusi híveknek: „Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, amint az Írás is mondja. Eltemették és harmadnapon föltámadt. Ez is az írás szerint.” (1Kor 15, 3-4). A korintusiak elfogadták a Krisztus feltámadásáról szóló üzenetet, de sokan nem hittek saját feltámadásukban. Ezeknek érvel Szent Pál: „Ha nincs föltámadás, akkor Krisztus sem támadt föl. Ha pedig Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk, s hiábavaló a ti hitetek. Sőt még Isten hamis tanúinak is bizonyulunk…” Szent Pál ezekkel a szavakkal hangsúlyozza Krisztus föltámadásának jelentőségét a keresztény hit számára. – Az első Korintusi levél 15. fejezete a legfontosabb újszövetségi híradás Krisztus feltámadásáról. Ratzinger pápa később részletesen elemzi a páli üzenetet, de már a fejezet elején hangsúlyozza Szent Pál nyomán: a keresztény hit áll vagy bukik ama tanúságtétel igazságán, hogy Krisztus feltámadt a halálból.

Márk (16, 1kk) alapján felidézi a történteket. Korábban megjegyezte, hogy a színeváltozás hegyéről lejövet az apostolok tanakodtak: mit is jelenthet Jézus kijelentése, hogy az Emberfia halottaiból föltámad. Valóban mit is jelent a föltámadás? Ratzinger pápa megmagyarázza: nem olyan csoda, mint egy halott életre keltése, visszatérése a földi életbe, amint ez a naimi ifjú, Jairus leánya és Lázár feltámasztása esetében történt. Ezek az életre keltettek később meghaltak. Az Újszövetség tanúsága szerint az Emberfia feltámadása lényegesen különböző: Jézus feltámadásával egy egészen új életbe, más létdimenzióba „tört át”, lépett be. Nem egy hulla elevenedett meg, hanem Jézus él örökre. Jézus feltámadása tehát minőségi ugrás, hasonlattal: „mutáció” volt, vele az emberlét így új lehetőségeket kapott. Szent Pál Krisztus feltámadásáról szólva érzékelteti, hogy olyan egyetemes eseményről van szó, amely az emberi egzisztenciának új dimenziót nyitott. A tanítványok és a hívők fokozatosan megértették, hogy a zsidók seol-hitétől különböző a test feltámadása, amelyet aztán a krédóban is megfogalmaztak.

XVI. Benedek e fogalomtisztázás után a feltámadásról szóló tanúságok két különböző típusát elemzi. A keresztény hagyományban a tanúságtételekből rövid formulákba sűrített hitvallások alakultak ki. Az emmauszi tanítványok története azzal fejezdik be, hogy visszatérnek Jeruzsálembe, és az összegyűlt tizenegy így fogadja őket: „Az Úr valóban föltámadt és megjelent Simonnak.” (Lk 24, 34). A két formula együtt szerepel a Római levél 10. fejezetében (10, 9): „Ha száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten föltámasztotta őt halottaiból, üdvözülsz. Ez a rövid hitvallás: „Jézus Krisztus az Úr” Jézus istenségét vallja meg.

Mit jelent az ősi igehirdetés kitétele: „meghalt bűneinkért az Írások szerint?” Természetesen itt az ószövetségi írásokról, messiási jövendölésekről van szó. Jézus halála nem véletlen, Isten örök üdvösségtervébe illeszkedik. Az izajási jövendölés, a szenvedő szolgáról szóló negyedik ének (Iz 53) beteljesül Jézus kereszthalálában. Jézus, Isten Fia megalázkodása, szeretetből vállalt engedelmessége bűntől való szabadulásunk, megváltásunk. (Vö. még Fil 2).

Joseph Ratzinger ezután egy kényes, nehéz kérdést, az üres sírról szóló híradást tárgyalja. Világos, hogy az üres sír önmagában még nem bizonyítja Jézus föltámadását. Mária Magdolna azt hiszi, hogy elvitték a sírból Jézus holttestét. De másrészt feltehetjük akérédést: Lehet-e Jézus föltámadásáról beszélni, ha ott van a sírban a holtteste. Ratzinger idéz néhány szerzőt, akik helyesen állapítják meg: az akkori Jeruzsálemben lehetetlen lett volna Jézus feltámadásának hirdetése, ha holtteste a sírban megmutatható lett volna. Tehát ha az üres sír önmagában nem bizonyítja Jézus föltámadását, azonban szükséges feltétele a feltámadáshitnek, minthogy a testre és általa a személyre vonatkozik.

Szent Pál elbeszélése kifejezetten nem említi az üres sírt, amelyet az evangéliumok hangsúlyoznak a húsvéti élmények leírásakor. Ratzinger számára a teológiai megértés szempontjából jelentősek tűnik Szent Péter pünkösdi beszédének egy részlete (Csel 2, 29kk): „Testvéreim! Pátriárkánkról, Dávidról nyíltan beszélhetek előttetek. Ő meghalt, eltemették, és sírja mind a mai napig látható nálunk. Mivel azonban próféta volt, ismerte Istennek számára esküvel tett ígéretét: az ő utódaiból ültet majd valakit trónjára. Ezért a jövőbe látva a Messiás föltámadásáról mondta, hogy sem az alvilágban nem marad, sem testét nem éri rothadás. Ezt a Jézust támasztotta föl Isten.” Péter a 16. zsoltárra (9-11) hivatkozik. Dávid sírja látható. A sír a holttesttel annak bizonyítéka, hogy nem támadt föl. A Jézusra vonatkoztatott zsoltárvers viszont jelzi, hogy Jézus testét nem érte rothadás, hanem megdicsőülten az Atya jobbjára szállt föl az égbe, és elküldte a Szentlelket. A Péter-levél tanúságtétele Jézus feltámadásáról más, mint Pálé, de mindenképpen ez is az ősegyház tanúságtétele. Teste „rothadást nem lát”, - ez is a feltámadás egyik meghatározása. Az régi egyház erre hivatkozva alakította ki hitét, hogy Jézus testét nem érte rothadás. Nem maradt a halálban, valóban feltámadott, él!

Ratzinger pápa ezután hosszan elemzi a jelenésekről szóló elbeszéléseket, a feltámadás tanúit az evangéliumok és Szent Pál tanúságai szerint. Ezeket az oldalakat itt hely hiány miatt nem ismertethetjük.

Befejezésül a föltámadás lényegére és történelmi jelentőségére vonatkozó összefoglalást vázoljuk. Ismételjük a fontosabb megállapításokat: - Jézus nem tért vissza a közönségesen ismert biológiai életbe, mint az életre keltettek, akinek egyszer újra meg kellett halniuk; - Jézus nem kísértet, hazajáró lélek, de olyan szellem, aki megmutathatja magát az élők világában (amikor leereszkedik tanítványaihoz, hogy megerősítse őket hitükben), - de a megjelenő Feltámadottal való találkozások különböznek a misztikus tapasztalatoktól, amikor az emberi szelem egy pillanatra önmaga és a világ fölé emelkedik, és az istenivel érintkezik. Szent Pál beszél misztikus elragadtatásairól (2Kor 12, 1-4), de ezeket a tapasztalatokat határozottan megkülönbözteti a damaszkuszi úton történt élménytől, amikor azt írja, hogy a Föltámadott neki is megjelent, mint a többi apostolnak (1Kor 15,8).

Krisztus föltámadása esemény a történelemben, de a történelem keretén túlhaladó, minőségi ugrás, „mutáció”, vagyis a feltámadt Názáreti Jézus más dimenzióba, isteni létrendbe ment át. Az ember Jézus feltámadt testével, lelkével már az isteni létrendhez tartozik. Szent Pál fogságban írt leveleiben (Kol 1, 12-23; Ef 1, 3-23) Krisztus kozmikus testéről beszél, amely olyan hely, amelybe az emberek, közösségben Istennel és egymás között, beléphetnek, és örökké élhetnek a fogyhatatlan élet teljességében.

Joseph Ratzinger/XVI. Benedek Jézus-könyvét Jézus mennybemenetelével fejezi be. Lukács az Apostolok Cselekedetei elején írja le Jézus mennybemenetelét és a Szentlélek eljövetelét. Az apostolok még mindig értetlenek. Ezt kérdezik: „Uram, tehát mostanában állítod helyre Izrael országát?” Majd csak a Szentlélek megvilágosító kegyelme révén értik meg Jézus Krisztus misztériumát, és a Lélek erejében tanúságot tesznek a Feltámadottról egészen a föld végső határáig.

Jézus majd újra eljön dicsőségben a világ végén. Addig imádkoznunk kell: Marana tha! „Jöjj el, Uram Jézus!” Jöjjön el az Atya országa. Jöjj, alakítsd át életemet jóságos hatalmad jelenlétével. És fogadd be szeretetedbe mindazokat, akiket szeretünk, és akikről gondoskodunk. Kérünk, légy jelen hathatósan Egyházadban, hogy hűségesen teljesítse küldetését végső eljöveteledig!